Elkészült az önkormányzati kutyamenhely Csíkszeredában, a Pro Animalia Alapítvány csíktaplocai telephelyének közvetlen szomszédságában, így már egy ideje a város önkormányzata veszi át és helyezi karanténba a frissen befogott kóbor kutyákat. A menhelyen jelenleg 324 kutyát gondoznak, közülük húsznak még az önkormányzat úgymond a tulajdonosa, amíg lejár a karanténba helyezésük két-három hetes határideje.
2014. október 21., 19:332014. október 21., 19:33
A tizennégy napos határidő lejárta után az ebek az alapítványhoz kerülnek át gondozásra. A három új és három jó állapotú, de régi kennelben jelenleg húsz, nemrég befogott ebet gondoznak.
„A törvény megjelenése óta csak annyi változott, hogy most már az önkormányzat felelős a frissen befogott kóbor kutyákért, amelyeket húsz-harminc nap letelte után az alapítvány fogad úgymond örökbe” – részletezte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette, az sem változott, hogy két alkalmazottat fizet az önkormányzat, viszont a törvény előírásának megfelelően egy állatorvossal is szerződést kellett kötniük.
Orvos teli papírmunkával
Nagy Tibor állatorvos, akivel szerződése van az önkormányzatnak, érdeklődésünkre arról beszélt, hogy az új törvény nagyon sok adminisztrációs feladat elvégzésére kötelezi. Mint részletezte, a kutyák országos nyilvántartásba vétele mellett kivizsgálja őket és ellátja a beteg állatokat, továbbá gondoskodik az oltásukról, a mikrochippel való ellátásukról, illetve a féregtelenítésükről is. Tőle tudjuk, hogy az ebeket két hétig tartják karanténban, majd gondozásba veszi azokat a Pro Animalia Alapítvány.
Több mint háromszáz kutya a menhelyen
Miután elkészült az önkormányzati kutyamenhely, már hivatalosan is a város veszi át azokat a kutyákat, amelyeket a befogásukkal megbízott cég, az Eco-Csík Kft. szállít be a menhelyre. Ebben a hónapban eddig tizenhat kutyát fogott be a vállalkozás, a lakosság pedig öttel bővítette azok számát a létesítményben. „Adminisztrációs szemszögből nézve jobb lenne, ha a lakosság az Eco-Csík Kft.-t kérné meg, hogy hozzák be a gazdátlan kutyákat, de természetesen elfogadjuk a lakóktól is. Sajnos olyan eset is van, amikor szó nélkül bedobják a kutyákat a kerítésen” – meséli Buslig Johanna, a Pro Animalia Alapítvány, valamint az önkormányzati menhely kapcsolattartója.
Jelenleg 324 kutyát gondoznak, közülük húsznak még az önkormányzat úgymond a tulajdonosa, amíg lejár a karanténba helyezésük két-három hetes határideje. Voloncs Csaba, az Eco-Csík Kft. sajtófelelőse a téma kapcsán kifejtette, hogy a nyár folyamán viszonylag kevesebb kutyát találtak Csíkszereda utcáin, de ősszel újra megnőtt a kóbor ebek száma a városban. Júliusban húsz kutyát, szeptemberben pedig 32 négylábút fogtak be a cég munkatársai.
Kevés a helyi örökbefogadó
A csíktaplocai kutyamenhelyen reggel tíz és este hat óra között várják az érdeklődőket, azokat, akik örökbe fogadnának kutyákat. Buslig Johanna elmondása szerint a helyiek közül csak nagyon kevesen vállalják a gazdátlan kutyák eltartását, szeptemberben és októberben csupán egy-egy csíki személy fogadott örökbe négylábút a menhelyről. Legtöbbjüket a németországi Bruno Pet Alapítványon keresztül adják örökbe, az elmúlt két hónapban több mint ötven kutya talált így német gazdára. Buslig ugyanakkor kiemelte, láncra nem adnak örökbe, és megnézik, hogy milyen helyre, milyen családhoz kerül a kutya.
Melyik törvény szabályozza?
A 2001-ből származó 155-ös sürgősségi kormányrendeletet módosító, 258-as törvény tavaly szeptember 23-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben, az alkalmazási rendeletet pedig 2013 december 23-án tették közzé. A jogszabályt többek között a kóbor kutyák elszaporodásának visszaszorítására hozták meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!