Kovács Dénes, a kozmási meseíró

•  Fotó: Daczó Katalin

Fotó: Daczó Katalin

Kevesen tudnak arról, hogy az egyik legtermékenyebb csíki származású gyerek- és ifjúsági író a kozmási születésű Kovács Dénes volt, a későbbi grafikus, festő, néprajzi író, muzeológus Kovács Dénes édesapja. A Csíki Hírlap szerdai Visszajátszás rovatában a néhai igazgató-tanító, elbeszélő emlékét idézzük.

Daczó Katalin

2010. február 23., 21:302010. február 23., 21:30

2010. március 08., 12:492010. március 08., 12:49

•  Fotó: Daczó Katalin Galéria

Fotó: Daczó Katalin



A modern lexikonok nem tartják számon, a kortárs adattárakban viszont szerepelt a néhai Kovács Dénes. Szerepel a Magyar írók élete és munkái című adattár új sorozatának 1995-ben kiadott, Gulyás Pál adatai alapján szerkesztett kötetében is. Ebből megtudhatjuk, hogy 1893. február 6-án született, 1912-ben Csíksomlyón szerzett oklevelet, és 1918-ig Erdélyben tanított. Részt vett a világháborúban, és egy történelmi regényével pályadíjat nyert. Az 1928-ban megjelent Somogyi Helikon szintén számon tartja \"Már diákkorában verselgetett, s verseit és monologjait az önképzőkörökben a szorgalmi naplóba való bevezetéssel jutalmazták. Első írása Őszi gondolatok cimmel az Uj-Somogy-ban jelent meg 1922. nov. 7-én, mely perctől kezdve az Uj Somogy-nak állandó munkatársa lett. (...)\"

Kristó Tibor nyugalmazott újságíró jóvoltából sikerült felvenni a kapcsolatot Kovács Kiss Évával, ifj. Kovács Dénes Magyarországon élő özvegyével és az életrajz eddig lexikonokban nem került adatait tőle tudtuk meg. Többek között azt is, hogy a háború után csak kétszer járt haza: 1956 telén egy hétre, és 1968 nyarán. Kovács Dénes – akinek tucatnyi szépirodalmi kötete jelent meg – 1981. szeptember 27-én hunyt el Gödöllőn.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei