Kiállítások a Boldogasszonyról

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A jubileumi Mária-év alkalmából Boldogasszony címmel nyílik képzőművészeti vándorkiállítás kedden 18 órától a Csíki Székely Múzeumban.

Székelyhon

2015. július 27., 11:082015. július 27., 11:08

A Kárpát­-medence és a diaszpóra 55 kiemelkedő magyar művésze különféle oldalról világítja meg a Boldogasszony, azaz Szűz Mária és a magyarság kitüntetett tiszteletnek örvendő kapcsolatát. A Budapestről indított vándorkiállítás-­sorozat erről az összetett és sokrétegű Boldogasszony-képről kíván kortárs művészi olvasatot adni. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország elnöke, védnökei Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A szervezők tájékoztatása szerint a megnyitón a vendégeket Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere köszönti, ünnepi köszöntőt mond Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kiállítást megnyitja Hegedűs Enikő művészettörténész, házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, közreműködik Györfi Erzsébet népdalénekes. A kortárs módon újrafogalmazott Mária-ábrázolásokat bemutató  képzőművészeti tárlat szeptember 2-ig lesz látogatható a Csíki Székely Múzeumban.

A Mária-szobor tárgyi emlékei

A csíksomlyói kegyszobor megalkotásának 500. évfordulója alkalmából a Csíki Székely Múzeum emlékkiállítást rendez, ugyanis az erdélyi ferencesek által meghirdetett Mária-év ráirányítja a figyelmet a szobor jelentőségére. A kegyszobor mint Csíksomlyó éke, meghatározó emblémája szorosan kapcsolódik Csíkszereda város történetéhez és jelenéhez. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség. A kegyszoborhoz kapcsolódó 18-19. századi metszetábrázolások, ferences források mellett levéltári dokumentumok tanúskodnak a Csodatevő Segítő Szűz egyházi elismeréséről. A csíksomlyói Mária-tiszteletnek mindmáig érződő hatására és gyakorlatára elsősorban a fogadalmi tárgyak és a pünkösdi búcsús képek utalnak. Most ezt a hatást tágabb összefüggésben, az erdélyi Mária-tisztelet kontextusában mutatják be. Olyan tárgyi emlékeket – eredeti oltárszobrokat és oltárképeket – láthatnak az érdeklődők, amelyek térségünk Mária-tiszteletének sokszínűségét tárják fel. A kiállítás megnyitóját július 30-án délután fél 6-kor tartják a Csíki Székely Múzeumban. A kiállítást megnyitja és szakmailag ismerteti Kovács András művészettörténész és Muckenhaupt Erzsébet muzeológus. A tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban A kiállítás létrehozói: a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
2026. február 17., kedd

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában

Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában
2026. február 16., hétfő

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken
Hirdetés