
Fotó: Veres Nándor
A kötelező tantárgyak írásbeli vizsgájával, a matematika vagy történelem próbával folytatódott szerdán az érettségi. Hargita megyében, ahogy a román írásbelin, most is sok volt a hiányzó, a beiratkozottak közül több mint százan nem jelentek meg a vizsgán.
2015. július 01., 19:092015. július 01., 19:09
A megyében a kötelező tantárgyakból zajló vizsgára összesen 2398-an iratkoztak be, és 2281-en jelentek meg szerdán a vizsgaközpontokban. 117 végzős úgy döntött, mégsem vesz részt ezen az írásbelin. Erről a próbáról senkit nem zártak ki csalási kísérlet miatt.
Ahogy országszerte, úgy Hargita megyében is matematikából vizsgázott a végzősök túlnyomó többsége, 1521 érettségiző, történelemből pedig 643 fiatal írt szerdán. Matematikából négy tételsor volt a különböző tagozaton végzettek számára. Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő úgy értékelte, hogy a tételek felépítése és feladatai teljesen szokványosak voltak. A történelem tételről annyit tudtunk meg szaktanároktól, hogy bár a legnagyobb pontszámú feladatban nem olyan témát kaptak, amire számítottak volna a diákok, talán mégsem okozott ez sok nehézséget.
Az érettségi pénteken a választható tantárgyak írásbeli vizsgájával ér véget. A korábban kiadott vizsganaptár szerint az első eredményeket július 6-án tették volna közzé, az oktatási tárca vezetőjének későbbi nyilatkozata szerint azonban a dolgozatok más megyében való javítása miatt ez egy nappal tolódik, és július 7-én lesznek eredmények. Bartolf Hedvig tanfelügyelő szerdán közölte, bár a nyilatkozatot ők is ismerik, várják a vizsganaptár módosításáról szóló hivatalos értesítést.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!