Interaktív kiállítással segítenek átlépni a kapun

A Gyulafehérvári Egyházmegye érseke, Jakubinyi György december 13-án megnyitotta Csíksomlyón az irgalmasság kapuját. Ehhez kapcsolódik a ferences kolostor és az Áradat Egyesület kezdeményezése is: egy interaktív kiállítás keretében, a tékozló fiú történetén keresztül próbálják megszólítani mindazokat, akik Istent keresik, és nyitottak arra, hogy valami újat megtapasztaljanak.

„Egy kicsit modernebb, interaktívabb, élményszerűbb módon szeretnénk átadni az embereknek az irgalmasság üzenetét” – tudtuk meg Simó Irmától. Az Áradat Egyesület elnökét arra kértük, vezessen végig a kiállításon.

A történet maga, amelyre fel van fűzve a kiállítás, az a rész a Szentírásból, amikor tékozló fiúként, a magunk hiúságaival, csábításaival, a világra való kíváncsiságunkkal elindulunk az utunkon. De lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor szeretnénk hazajönni, vagy szeretnénk visszatérni abba a világba, abba a kultúrába, amelybe jól érezzük magunkat, ahol igazán önmagunk vagyunk – magyarázta Simó Irma, amint az első terembe léptünk. Már az első helyszínen tehát egy „belső” utazásra hívják a résztvevőket. Szóba kerül a mértékletesség, a hiúság, az álarcok, a világnak a csábításai.

Előzetes bejelentkezés
A kiállításra egyaránt várnak gyerekeket és felnőtteket is, a belépő egységesen öt lejbe kerül. A kiállításon való részvétel körülbelül 45 perc. Az egyéni látogatókat és a csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadják, jelentkezni a 0754-872640-es telefonszámon, e-mail: aradategyesulet@gmail.com.
A kiállítás létrehozását támogatta a Gyulafehérvári Érsekség, az Egyházmegyei Pasztorális Iroda, a Pro Educatione Egyesület és a Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság, amely a helyszínt biztosítja. A kiállítás május 16-áig látogatható.

A kiállításon látható alkotások Nagy Szidónia Éva munkái. Bizonyos motívumok végigkísérik a kiállítást, ilyen a tükör vagy az alma. A második helyszínt a külső világunk belső lenyomatának nevezte a vezetőnk. Itt a képeken kirakós darabok jelennek meg, mint életünk darabjai, amikor nem egységes az egész, és érezzük, hogy valami hiányzik. Ugyanakkor kövek vannak, súlyok, amelyekkel terheljük az életünket, nem szabadulhatunk tőlük, és ami miatt nem tudunk nyugodtan élni, szárnyalni. Rá kell jönnünk, hogy amíg nem bocsájtunk meg, amíg nem tesszük le a köveket, a terheket, addig nagyon nehéz bármit is tenni. Amint azt Simó Irma mondta, interaktív ugyan a kiállítás, de senkit nem kényszerítenek semmire. Mindenki abban vesz csak részt, amiben úgy érzi, hogy tényleg szeretne.

A következő stáció az irgalmasság kapuján való átlépés. „Itt meghívjuk őket arra, hogy lépjenek át ezen a kapunk. Igazából segítjük őket, hogy megértsék, mit jelent a kapun való átlépés. Ez a kiállítás tehát egy előkészítő folyamat arra, hogy mélyebben átéljék ezt az egész szent évet. De a befogadásra fel kell készíteni őket. A kapun való átlépés tudatos dolog: csak az indul el, aki úgy érzi, felkészült rá. Volt, hogy egyesével indultak el, volt olyan csoport, hogy egymás kezét fogva közösen. Van, aki elé kell menni. Mindenki másképp éli meg.”

A kiállítás utolsó helyszínén egy asztal körül ülve, vizet és kenyeret fogyasztva beszélik meg élményeiket a résztvevők. Ezt a helyszínt úgy nevezték el, hogy a hazatalálás szobája.