Fotó: Veres Nándor
Információs irodát avatnak, filmet mutatnak be és előadást is tartanak a hétvégi, tizenharmadik alkalommal megszervezett Büdösfürdői Ifjúsági Napokon. Természetesen idén sem marad ki a programból az évről évre nagy népszerűségnek örvendő félmaratoni futóverseny.
2014. szeptember 04., 19:052014. szeptember 04., 19:05
2014. szeptember 04., 19:112014. szeptember 04., 19:11
Háromnapos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket Büdösfürdőre a hétvégén. Az Ifjúsági Napok programja pénteken délután fél hattól a büdösfürdői információs iroda ünnepélyes megnyitójával veszi kezdetét. Azt követően a Zöld Fák fúvószenekar előadását tekinthetik meg a jelenlevők, majd táncházban mulathatnak. Nyolc órától bemutatják Az értékőrző Csíkszentimre című filmet, a szabadtéri diszkó kezdete előtt pedig Holló Piroska és zenekara, illetve a Bagossy Brothers Company koncertje is megtekinthető lesz.
Szombaton reggel nyolc órától szemétszedéssel indul a nap, fél tíztől pedig lehet jelentkezni a tizenegy órától kezdődő félmaratoni futóversenyre. Délután fél háromtól a gyulafehérvári Caritas által szervezett gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt a legkisebbek. Három órától ifjúsági vetélkedőkön bizonyíthatják ügyességüket az arra vállalkozók, hat órától Fiatalok és a keresztény emberi hit címmel hallgathatnak előadást a jelenlevők. Azt követően Kun Zsolt stand up comedy-jével szórakoztatja a nagyérdeműt, az esti utcabál és tábortűz előtt pedig Ráduly Botond (Manó) ad koncertet. Vasárnap fél egytől ifjúsági szentmisével zárul az egész hétvégés program.
A büdösfürdői információs központról
Augusztus végén fejezték be a csíkszentimrei önkormányzat által 2010-ben uniós pályázati támogatást nyert turisztikai információs központ kivitelezését. A kivitelező cég tavaly júliusban szerződött az egyéves munkálat elvégzésére, akkor csupán az épület alapját sikerült megönteni, így idén tavasszal folytatták a munkálatokat. A több mint 800 ezer lej értékű beruházás megvalósulásához közel 47 ezer lejjel járult hozzá a helyi önkormányzat. „Mint ismert, sikerült kiadnunk a pirosba felépített büdösfürdői kezelőbázist. A tervünk az lenne, hogy a kezelésre érkezők szállását és étkeztetését az információs központ révén intézzük. Emellett szeretnénk együtt dolgozni a környező turisztikai központokkal is: közös turisztikai csomagot készíteni az idelátogatók számára – Csíkkozmás, Madéfalva és Büdösfürdő mellett – a térség látnivalóiból” – avatott be terveikbe még korábban Kencse Előd polgármester.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!