Fotó: Veres Nándor
Miután az ügyészség igazolta a feltételezést, miszerint alkohol befolyása alatt okozott három emberéletet követelő balesetet tavaly március 15-én Csíkszeredában egy közlekedésrendész, a tragédia több részletével kapcsolatban kérdéseket intéztünk a megyei rendőr-főkapitánysághoz.
2015. április 28., 13:002015. április 28., 13:00
Viszonylag magas, két mintavétel után 1,15, illetve 1,40 ezrelékes alkoholszintet állapított meg a törvényszéki orvos annak a rendőrnek a vérében, akinek autója 2014. március 15-én a Brassói úton kicsúszott, felhajtott a járdára, elütött egy nőt, végül nekicsapódott egy villanyoszlopnak. Erről Alexandra Maria Zernovean ügyész, szóvivő két hete tájékoztatott. Amint arról már beszámoltunk, a balesetben az autót vezető közlekedésrendész, a mellette ülő közbiztonsági járőr és egy vétlen homoródfürdői gyalogos elhunyt.
A vizsgálatokat hiába fejezte be az ügyészség még tavaly tavasszal, júniusban le is zárva az ügyet, több mint egy éven át többszöri megkeresésünkre sem közölték az eredményeket. Végül ebben a hónapban törték meg a csendet, amikor hivatalosan is közölték: a sofőr alkohol befolyása alatt vezetett. Ezeknek a részleteknek az április 14-ei hivatalos ismertetése után a Hargita Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk.
Válaszokat igényeltünk többek között arra, hogy mi volt a belső vizsgálat eredménye, beosztottja magatartása miatt felelősségre vonták-e a csíkszeredai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét, illetve a tragédia óta milyen ellenőrző és megelőző intézkedéseket vezettek be, hogy elejét vegyék a hasonló szerencsétlenségeknek.
Az egyenruha nem számít
Megállapították, hogy szolgálat után, magánautóval történt a baleset – jött a rövid válasz a belső vizsgálatra irányuló kérdésünkre. Az egyenruha viselését firtató érdeklődésünkre – mivel a két életét vesztett rendőr, valamint a hátsó ülésen utazó, enyhe sérüléseket szenvedett társuk szolgálati öltözetben ült a járműbe – úgy válaszoltak, „a baleset pillanatában autóvezetői és utas minőségben voltak, ilyen esetben pedig nem terheli felelősség az intézményt”.
Megrovás nélkül
Mivel szolgálati időn kívül következett be a tragédia, a szerencsétlenségért nem indult fegyelmi eljárás a rendőrök felettesei ellen. Ennek ellenére a megyei főkapitányság valamennyi rendészeti osztályra kiterjedő új megelőző intézkedéseket vezetett be: a rendőröket célzó gyakoribb időszakos vizsgálatok a mai napig zajlanak. Emellett a tragédiát a teljes megyei rendőrállomány bevonásával részletesen kielemezték, hogy a jövőben elkerüljenek minden hasonló szerencsétlen eseményt – derül ki a válaszból.
Pénzről nem beszélnek
Rákérdeztünk arra is, hogy adakoztak-e a halálra gázolt vétlen gyalogos családjának. „Erkölcsi kötelezettségünknek tettünk eleget, amikor úgy döntöttünk, hogy pénzt gyűjtünk az elhunytak hozzátartozóinak” – áll a levélben.
„Pénzről nem ildomos ilyen szörnyű eseménnyel összefüggésben beszélni, de a megyei rendőr-főkapitányságon önkéntes adakozási alapon összegyűlt összeg szétosztásra került. A homoródfürdői áldozat férjének a szentegyházi rendőrség parancsnoka két alkalommal nyújtott át átvételi elismervénnyel pénzt, ugyanakkor a parancsnok részt vett a temetésen” – emelik ki. Cáfolják viszont, hogy a rendőrség emlékhelyet állítana a tragédia helyszínén, az elhunytak rokonainak hasonló szándékát pedig nem ismerik.
Végezetül a Gheorghe Filip szóvivő által aláírt levélben a főkapitányság ismételten sajnálatát fejezi ki a súlyos autóbaleset bekövetkeztéért, egyben ígéretet téve arra, hogy mindent megtesznek a hatóságra rossz fényt vető esetek megelőzéséért.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
szóljon hozzá!