Felavatták a csíkszentimrei napközi otthont

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ragyogó napsütésben került sor vasárnap délelőtt az öt évvel ezelőtt megálmodott, rengeteg munkával, odaadással és áldozattal létrehozott új csíkszentimrei napközi otthon felavatására. Az intézmény a kor követelményeinek maradéktalanul megfelelő környezetben egyelőre hetvenkét gyerek testi-lelki fejlődését biztosítja.

Pinti Attila

2012. október 21., 17:322012. október 21., 17:32

2012. október 21., 21:162012. október 21., 21:16

Az avatóünnepségen Kencse Előd községvezető és Ferencz Károly, a tanintézmény igazgatója elmondta, hogy a korábban használt épület régi tulajdonosainak való visszaszolgáltatása után „muszáj volt nagyot álmodni” annak érdekében, hogy továbbra is megoldható maradjon a kicsik nevelése. Olyan épületben kellett gondolkodni, mely akár több évtizedig is kiszolgálja a falut. A mintegy kétmillió lejes projekt finanszírozásához tíz százalékkal járult hozzá a helyi önkormányzat, a fennmaradó összeg előteremtéséről pedig a Hargita Megyei Tanács, a román állam, a testvértelepülések és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gondoskodott.

A két óvodai és egy napközis csoport egy minőségi, minden részleteiben átgondolt intézményt vehetett már tanévkezdéskor birtokba, az azóta eltelt egy hónap pedig bebizonyította, hogy a gyakorlatban is működőképes épületről van szó – hangoztatta beszédében Korodi Attila parlamenti képviselő, aki az erő, kitartás és egészség mellett minél több gyerek vállalását is kívánta a helybéliektől. „Csíkszentimre egy újabb csodálatos középülettel gazdagodott. Az ilyen – merész – tervek valóra váltásával igazolni tudjuk, hogy jó irányba haladunk, és igenis van jövőnk” – fűzte hozzá a politikus.

„Úgy érzem, sikerült megoldanunk, hogy a napközi otthon a faluképbe illeszkedve is újat tudjon nyújtani” – árulta el Korodi Szabolcs tervező, büszkén számolva be arról, hogy a sablonoktól elszakadva nincs egyetlen téglalap alakú terem vagy külső rész sem, így „a gyerekek sok újdonsággal, felfedezésre váró dologgal találkozhatnak”.

A beszédek után a tanintézmény nagycsoportosainak énekes és verses előadását követhették figyelemmel az egybegyűltek, majd a szülőbizottság egy gesztenyefa elültetésével jelezte, hogy élet költözött a napközibe. Az ünnepség zárásaként Fábián Zoltán plébános megáldotta, míg Kencse Előd községvezető, Bartolf Hedvig jelenlegi és Ferencz S. Alpár volt főtanfelügyelő, Becze István megyei tanácsos és Ferencz Károly igazgató felavatta az épületet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés