Év végi támogatásdömping a gazdáknak

Az e heti soros kormányülésen fogadták el azt a határozatot, amelynek értelmében az állam úgynevezett de minimis támogatásban részesíti a méhészeket a május–július közötti esős periódusban elszenvedett veszteségek enyhítésére. Ezzel együtt állatvásárlásra is pénzt kapnak a gazdák.

Rédai Botond

2014. október 09., 17:252014. október 09., 17:25

2014. október 09., 17:302014. október 09., 17:30


Nagy Péter Tamás, az RMDSZ mezőgazdasági államtitkárának tájékoztatása szerint a méhészeknek szánt pénzkeret több mint 4,13 millió lej. A jogosultsági feltételeknek eleget tevő méhészek október végéig tehetik le igénylési kérelmüket a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál, a támogatások kifizetése december másodikától kezdődik. Az államtitkár szerint döntés született arról is, hogy de minimis támogatásban részesítik azokat a kisgazdákat, akik vemhes üszőket, valamint azokat a nagygazdákat, akik tenyészkosokat vásárolnak. Ez esetben is e hónap vége az  igénylések benyújtásának a határideje, ezeket ugyancsak a mezőgazdasági igazgatóságokhoz kell letenni.

Könnyen hozzá lehet férni

„Elég egyszerű a méhészeknek szánt támogatási forma, amellyel az idei rossz évnek a plusz kiadásait fedezné a kormány” – fogalmazott Fekete Endre. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság munkatársa elmondta, a kormányhatározat szerint 75-nél kevesebb méhcsalád esetében családonként legtöbb négy lejt, az ezen felüli családokra pedig legtöbb 7,5 lejt kapnak a termelők. A támogatás haszonélvezői lehetnek azok a természetes személyek, akik rendelkeznek a 2001/661. számú kormányhatározat alapján kibocsátott termelői igazolvánnyal; gazdasági tevékenységre felhatalmazott természetes személyek, egyéni és családi vállalkozások; jogi személyek vagy különböző társasági formában működő jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások.

A támogatás igényléséhez szükséges feltételek: a méhcsaládok szerepeljenek az Agrárgazsági Regiszter (Registrul agricol) nyilvántartásában, a méhcsaládok nyilván legyenek tartva és engedéllyel rendelkezzenek a megyei állategészségügyi igazgatóság részéről; amennyiben tápanyagpótló, illetve bioserkentő szereket használtak, erről értesítették az illetékes intézményt (Institutul pentru Controlul Produselor Biologice și Medicamentelor de Uz Veterinar), illetve ez utóbbiak bevásárlását igazoló számlát kell felmutassanak. A kérésben azt is fel kell tüntetni, hogy milyen korábbi de minimis támogatásban részesültek és milyen értékben. Egy gazda legtöbb 15 ezer euró ilyen jellegű szubvenciót kaphat.

Kérdőjelek az állatvásárlási támogatásnál

Fekete Endre szerint a kormány állatvásárlásra vonatkozó támogatási formáról is határozott, ez esetben azonban egyelőre még sok a kérdőjel. Vemhes üsző esetében például leírják, hogy fejenként legtöbb ötezer lejt térít meg az állam, azt viszont nem pontosítja a határozat, hogy a vásárlási érték hány százalékát állja az állam.

„Ez általában ötven százalék szokott lenni. Hogy most mekkora lesz, az csak a Hivatalos Közlönyben való megjelenéskor derül ki” – pontosított az illetékes. Annyi bizonyos, ezt a támogatást az 1-10 tehenes gazdák vehetik igénybe. Akinek háromnál kevesebb tehenük van, az csak akkor vásárolhat, ha szakmai egyesület tagja, a háromnál több tehenes gazda nem kell eleget tegyen ennek a feltételnek. Az viszont mind a két kategóriára érvényes, hogy legkevesebb annyi állatot kötelező vásárolni, hogy az állomány ezt követően elérje a tízes létszámot. Tenyészkosok esetében is hasonló a helyzet, legtöbb 2500 lejes támogatást ad az állam azoknak a farmereknek, akiknek anyajuhállományuk 150-1000 közöttire tehető. Ez esetben sem lehet tudni, az állam a vásárlás értékének hány százalékát finanszírozza, az viszont biztos, hogy harminc anyajuhként egy kost vehet meg a gazda.

Fekete Endre kiemelte, a gazdák a mezőgazdasági igazgatóság 0266 -378898-as telefonszámán kérhetnek további információkat a támogatásokkal kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság

Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság
2025. szeptember 11., csütörtök

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde

Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde
2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány