
Fotó: Kristó Róbert
A Sapientia EMTE Scientia Kiadójánál jelent meg decemberben a Bolyai-kutató Oláh-Gál Róbert matematikus, egyetemi adjunktus Bolyai-breviárium című könyve. „A kötet mindenkinek szól. Tulajdonképpen a breviárium egy összefoglaló gyűjteményt jelent, így a két Bolyai különböző helyen megjelent vallomásait gyűjtöttem össze és rendeztem olvasmányossá (Bolyai János képzeletbeli számvetése életéről, hiteles feljegyzések alapján címmel - a szerk.). További két fejezetben e két fontos személyiség levelezéseire térek ki, amelyet az akkori erdélyi értelmiség képviselőivel folytattak (akik ugye többnyire az arisztokrácia soraiból kerültek ki)” – vázolta röviden a kötet tartalmát portálunknak a csíkszeredai szerző.
2013. január 09., 19:082013. január 09., 19:08
2013. január 10., 12:062013. január 10., 12:06
Könyvét nem kizárólag a matematikai érdeklődésű emberek figyelmébe ajánlja, természetesen erről az egzakt tudományról is jelennek meg adalékok, de a kötet jelentősebb hányadát a művelődéstörténet, tudománytörténet, sőt néha történelem kategóriába sorolható részek teszik ki. A levelezésekből a 18. század végén és a 19. század elején tevékenykedő erdélyi értelmiségről kaphatunk képet.
Mint a szerző elmondta, amióta a világháló megjelent, kiderült, hogy nemzetközi szinten egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek a Bolyaiak, egyre több nyelven jelennek meg könyvek róluk. Őt személyesen egy japán, illetve egy indiai kutató is felkereste ilyen ügyben.
Egyik legfontosabb kutatási eredményének tartja, hogy kiderült, Bolyai Gáspár fiát, Bolyai Farkast a Fehér vármegyében, Nagyenyed környékén található Alsógáldra küldte, idős báró Kemény Simon kastélyába, aki a nevelőapja és támogatója lett. Egy vagyont áldozott arra, hogy fogadott fia Göttingenben tanulhasson. Ez azért számít érdekességnek, mert egyfelől nagyon sokan úgy tartják, hogy a matematika tudományának egyik legfontosabb megújítója a marosvécsi kastélyban nevelkedett. Másfelől itt érte a Horea-féle felkelés is, sőt, az egész lázadás egyik célpontja éppen nevelőapja, a vármegye főispánja volt. A kötetben Bolyai Farkasnak a Kemény Simonnal folytatott levelezéséből meg is tudjuk, hogy miként látta ezt a lázadást a leendő tudós, aki jól tudott románul, éppen ezért ennek a népnek a problémáit is megértette. Ugyanakkor báró Kemény Simon szigorú megtorlását is megértjük, hiszen fény derül az elsősorban magyarok ellen irányuló tömeggyilkosságok szörnyűségeire.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!