
Fotó: Veres Nándor
Akárcsak az ócskavas ára, a csíkszeredai vasbegyűjtő telephelyek forgalma is megcsappant az elmúlt időszakban. Míg néhány évvel ezelőtt közel bruttó egy lejt fizettek egy kiló ócskavasért, most már legtöbb bruttó hetven baniért veszik át a telephelyre szállított árut. Sokatmondó adat: 2008-ban a Remat Csíkszeredában 9800 tonnányi vasat vásárolt fel, tavaly viszont mindössze 2940 tonnányit.
2015. február 10., 10:412015. február 10., 10:41
Jelentősen csökkent az ócskavas felvásárlási ára: a tavalyi árakhoz képest több mint 30 százalékos visszaesést lehet tapasztalni. Az alacsony ár lehetett az egyik oka annak, hogy egyre kevesebb ócskavasat adtak le a csíkszeredai vasbegyűjtő telephelyekre.
Az ócskavas felvásárlási áráról érdeklődve Bíró József, a Remat csíkszeredai vasbegyűjtő telephely igazgatója elmondta, többféle típusú fémhulladékról lévén szó, az ára a fém minőségétől és a leadott mennyiségtől is függ. Ugyanakkor a telephelyvezető hangsúlyozta, hogy az ócskavas ára folyamatosan változik, egyelőre úgy tűnik, hogy csökkenő tendenciát mutat. „Aki feldolgozott, eladható vasat hozott, több mint tíz tonnát, annak 75 banit adtunk kilójáért. Aki ócskavasat hozott, annak 60 bani járt kilójáért” – ismertette az árakat Bíró. Hozzátette, ez bruttó ár, hiszen ebből levonják a háromszázalékos környezetvédelmi alapba jutó adót, illetve a magánszemélyek esetében további 16 százalékos jövedelemadót.
Bíró József érdeklődésünkre elárulta, hogy a felvásárolt ócskavasat egy galaci kohászati kombinátba, illetve a konstanciai kikötőbe szállítják. Érzékeltetésül, hogy milyen jelentősen csökkent az elmúlt években az ócskavas értéke, elmondta, 2008-ban egy tonna ócskavasat akár 570 dollárért is lehetett értékesíteni, annak az esztendőnek a végére azonban, a gazdasági válság beköszöntével 102 dollárra csökkent az értéke. Ha az átlagárat tekintjük, 2008-ban 357 dollárba került egy tonna ócskavas, abban az évben a csíkszeredai Remat 9800 tonnányit vásárolt fel belőle. Tavaly viszont a fenti számoknál is jóval kevesebbet, alig 2940 tonna fémhulladékot adtak le egész évben a telephelyen, akkor az ócskavas átlagára 283 dollár volt.
Múlt év végére több mint 30 százalékot zuhant ez az ár, a fémhulladék tonnáját mindössze 230 dollárért lehetett továbbadni, és ez a csökkenési tendencia idén is tart, jelenleg 200 dollárra csökkent az ócskavas értéke. „A felvásárlási ár az ócskavas értékének függvényében alakul, és ha magasabb az ócskavas felvásárlási ára, akkor az emberek szívesebben eladják. Jelenleg úgy néz ki, hetente 40 tonnányit sem tudunk felvásárolni, nem akarják eladni azok, akiknek volna” – véli Bíró. Szerinte az árzuhanás annak tudható be, hogy stagnál a világgazdaság, nem indulnak nagyobb beruházások, nincsenek nagyobb építkezések.
A Rematnál a legdrágábban a rezet vásárolják fel: a „fényes réz” kilójáért 16-17 lejt fizetnek. A kevert alumínium kilogrammját 3,50 lejben számolják fel. A rozsdamentes, úgymond saválló acélért az alumínium árának megfelelő összeget adnak, a „tűzálló” acél értéke viszont az ócskavas áránál nem sokkal több. Ezek mellett papírt is bevesznek, egy kilóért 15 banit fizetnek. Továbbá a műanyag ládák kilójáért 80 bani, a palackokért 50 bani, a fóliáért szintén 80 bani jár. Az alumínium sörös vagy üdítős dobozok kilójáért 1,70 lejt fizetnek. Nem fogadnak el a telephelyen olyan tárgyakat, amelyekről úgy vélik, hogy lopottak (például csatornafedőket, köztéri fémelemket), hangsúlyozta az igazgató.
A csíktaplocai fémbegyűjtő telephelyen sem vásárolnak fel lopott fémeket, például vasúti sínt vagy csatornatetőt. A telephely vezetőjétől tudjuk, hogy kizárólag fémekkel kereskednek, műanyagot nem vesznek be. Leginkább a háztartásokból kiselejtezett ócskavasat hordják be a lakók, megrozsdásodott hordókat, rácsokat, öntvény fűtőtesteket, kádakat, csöveket, sőt még „piros babos” fazekakat is. Tőle is megkérdeztük, mennyiért vesznek be egy kiló ócskavasat: hétfőn bruttó 58 baniért vásárolták fel az ócskavas kilóját, ez az ár azonban napról napra változhat. „Januárban még 90 bani volt egy kiló ócskavas, azóta az ára szinte a felére csökkent” – mondta a telephely vezetője. A hozzájuk leadott fémhulladékot egy brassói lerakatnál értékesítik, mint ahogy a vezető fogalmazott, ezzel az alacsony ócskavasárral nem éri meg Galacra vagy Konstancára szállítani. Csíkszeredában egyébként négy fémbegyűjtő telephely működik.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
szóljon hozzá!