Egy jó varrónő látja az embert is

Egy jó varrónő türelmes, van fantáziája, és belát a rongyok mögé, azaz látja az embert is – mondja a Komán Judit, aki egy kis, egyszemélyes varrodát működtet Csíkszeredában. „Először a kötődében, majd éveken keresztül a készruhagyárban dolgoztam, később egy magánvarrodába kerültem, ahol fél év után előléptem szabónőnek anélkül, hogy erre lett volna képesítésem. Csak bátorságom volt. Végül is a saját családom volt az, aki miatt hozzáláttam otthon a varráshoz. Átszabtam, javítottam, foltoztam. Volt otthon egy lábbal hajtós ügyes kicsi gépem, és azzal kezdtem dolgozni, kettőből egyet csináltam, úgy rávarrtam a foltot a nadrágra, mintha ott született volna. Lassan rájöttem, hogy szeretem. Van türelmem hozzá, mert a türelem ebben a szakmában nagyon kell. Aztán mikor a munkahelyem megszűnt, nem világgá mentem, hanem a kicsi lányom unszolására elindítottam ezt a kicsi varrodát” – meséli családias hangulatú kis szalonjában Komán Judit.

Megvarr ő mindent, mondja, a kis blúzocskától az estélyi ruháig, a pizsamától a strandruháig, bármit elvállal, ami textilből készül. De sokszor megkeresik a kliensek egy-egy megunt, régi darabbal, ami átszabásra szorul, ez egy kicsit talán nagyobb kihívás. „Átalakítani nehezebb. Figyelembe kell venni ilyenkor egy alapszabást, a kliens igényeit, olyan megoldást kell találjak, hogy a végeredmény jó legyen, mosolyogva távozzon a kedves vendég, és én is örüljek, hogy valamit ügyesen megoldottam” – mondja.

Büszkén jegyzi meg, sok segítséget nyújt legkisebbik lánya, aki ha teheti, ötletekkel is segít az édesanyjának, de tehetségéről árulkodnak a kis szalonban gombokból, cipzárokból, anyagmaradékokból készített kiegészítők is. „Mindent újrahasznosítunk” – jegyzi meg Judit büszkén. És ahogy a jó bornak nem kell cégér, a jó varrónőnek sem nagyon kell. Judit híre szájról szájra terjed, mint mondja, sokan keresik meg, mert hallottak már róla. Beszélget, érdeklődik, barátkozik, közben méretet vesz, próbál. A vendég pedig elégedett, és a későbbiekben is visszatér, ha nem is mindig varrnivalóval, akkor legalább beköszön.

Ebben a szakmában is a gyakorlat teszi a mestert – összegez. Persze kell tehetség, fantázia, rálátás, kézügyesség, de talán a legfontosabb a türelem. „Látni kell az embert, tanáccsal kell tudni ellátni, néha picit befolyásolni is úgy, hogy a végtermék megfelelő legyen. Van olyan, aki megérkezik az elképzeléssel és az anyaggal, nekem viszont figyelembe kell venni az anyag minőségét, az alakot, és bizony nem egyszer finoman kell irányítani, alakítani ezt az elképzelést” – meséli. De van, amikor megérkezik a kliens az anyaggal elképzelés nélkül. „Kell neki valami. Na azt a valamit nehezebb kitalálni, főleg, amikor először jön, mert nem ismerem. Pillanatok alatt ki kell ismerjem az embert. Most már kialakult bennem egy rálátás, puhatolózok, vallatom, és együtt kitaláljuk.”