Egy gyilkosság igazságai

A mű fő forrását Akutagava Rjúnoszuke japán író novellái képezik. A 20. század elején alkotó író régi japán történeteket használt fel, ismerve jól az európai irodalmat, elvetve az akkoriban uralkodó naturalista stílust, újraértelmezte ezeket modern irodalmi nézőpontból. 1950-ben A vihar kapujában címmel Akira Kuroszava rendező készített filmet több novellájából, az alkotás 1951-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját.

A bozótmélyben

A film gerincét A bozótmélyben (más fordításban A cserjésben) című novella adja, amely az emberi gyarlóságra, magatehetetlenségre világít rá. A történetben egy fiatal szamuráj utazik feleségével, ám útközben egy tolvajjal találkoznak, aki eldönti, hogy magáévá teszi a nőt. A rabló becsapja az asszony férjét, kihasználva annak kapzsiságát, elhiteti vele, hogy fegyvereket, tükröket talált és ásott el az erdőben, amit olcsón elad neki. Becsalja a bozótba, harcképtelenné teszi és egy fához kötözi, majd az asszonyt megbecsteleníti. A drámai történet végén a férj meghal.

A gyilkosság nagy port kavar, mivel a tanúvallomások az ügyet teljesen megoldathatatlanná teszik. Kihallgatják a buddhista szerzetest, aki még az eset előtt találkozott a házaspárral, továbbá a holttestre bukkanó favágót, a tolvajt elfogó pandúrt és a szamurájfeleség édesanyját, akik keveset tudnak a történtekről. Ettől kezdve bonyolódik a fonal, hiszen másképp vall a kézre kerített tolvaj, illetve a megbecstelenített feleség, sőt, még a szamuráj is, akinek a lelkét megidézik.

A rabló azt vallja, hogy nem akarta a férjet megölni, de az asszony kérte rá, mivel nem tudta volna elviselni, ha ketten tudnak a szégyenéről.

A nő elbeszélésében a rabló, miután megerőszakolta őt, otthagyta a férjével. Nem tudván elviselni ura megvető pillantását, ő végzett vele.

Ismét másként vall a megidézett lélek, aki szerint a tolvaj az erőszak elkövetése után próbálta vigasztalni az ő feleségét. Meg akarta győzni, hogy hagyja ott a férjét és legyen az ő társa. A nő pedig elfogadta ezt, de csak abban az esetben, ha a tolvaj megöli a férjét. A rabló erre földre kényszerítette az asszonyt, és arra kérte szamurájt, hogy ő döntsön felesége sorsáról, de a nőnek sikerült megszöknie. A bandita utánaeredt, de előzőleg elvágta a férj köteleit, aki szégyenében öngyilkos lett.

Új keretben a történet

Kuroszava egy más Akutagava-novellát, A vihar kapujában címűt használta fel, hogy a filmben a történetnek egy tágabb keretet hozzon létre. Itt már a kihallgatást is meséli az eső elől egy romos állapotba került kapu alá behúzódó koldusnak (volt szolgának) a kivizsgáló tárgyaláson részt vett favágó és szerzetes.

A filmben a történetnek még egy verziója előbukkan, mivel a favágó nem csak hogy az áldozatot és a dulakodás nyomait találta meg, hanem szemtanúja is volt az eseménynek. Az ő elmondása alapján a tragédia mindhárom szereplője határozatlan volt, senki nem szeretett volna senkit megölni. Szóval el lehetett volna kerülni a szörnyű véget, de a szereplők önzősége, emberi gyengesége folytán mégis gyilkosság történt.

Müller Péter: saját lelkünk mágikus önteremtésének rabjai vagyunk

Kuroszava filmjét felhasználva, de visszanyúlva Akutagava novelláihoz is Müller Péter alkotott színpadi művet ebből a drámai történetből. A magyar drámaírót az igazság létezésének a kérdése foglalkoztatta:

„A vihar kapujában című színdarabot öt japán novellából és a saját életemből írtam. Számos olyan mondat van benne – most már sok évtized után látom – , melyeket a feleségemtől, anyámtól hallottam, vagy én mondtam valaha. A darab egy olyan rejtélyről szól, melyet mindannyian megélünk – mégsem tudunk róla. Ez pedig az, hogy oly mértékben vagyunk saját lelkünk mágikus önteremtésének rabjai, hogy nem létezik objektív igazság. Ezért van az, hogy nem ismerjük, nem is értjük egymást.”

Kövesdy István hiteles olvasata

A főpróbán szerzett tapasztalatok alapján egy hiteles olvasatot készített a darabról Kövesdy István rendező. Ahogy Akutagava nyúlt vissza novelláiban a japán hagyományos elbeszélési formákhoz, úgy választotta a rendező a tradicionális japán színházi nyelvezetet.

Cári Tibor zenéje segítségével néhol a no és a kabuki színház elevenedik meg, amelyekben a drámaiságot főként a muzsika határozza meg. A színpadi mozgást a japán színházat jól ismerő Liviu Matei készítette, a harcművészethez hasonló mozdulatok jellemzők a fentebb említett műfajokra.

Nagyszerű rendezői húzás volt a bunraku színházat is felhasználni, a halott megidézését ugyanis ezzel a technikával oldották meg. Itt nem egyszerűen egy médiumon keresztül szólal meg az áldozat lelke, mint eredetileg, valaki elmeséli ugyan a történteket, de két alak mozgatja a halott testét, akárcsak egy bábot, el is játszva a drámát. A bunrakuban is egy ember nagyságú bábut mozgat két segéd, és valaki meséli a cselekményt.

Az előadásban nincsen megszakítás, szünet, egyetlen színen (Ondraschek Péter tervezte a díszletet) zajlik a történet. Ha a kapuban meghúzódó szereplők mesélni kezdik a bozótosban történt tragédiát, egy idő után a beszédük elhalkul, és a szamuráj, a feleség és a tolvaj alakítani kezd. Jobban átlátható és érthető ezáltal a tragédia.

Szereplők: Giacomello Roberto, Bende Sándor, Keresztes Szabolcs, Vass Csaba, Fekete Bernadetta, Veress Albert, Puskás László, Majoros Erika Rozália, Zsigmond Éva Beáta és Zaiba Anikó.