
Fotó: Veres Nándor
Harmadik alkalommal szervezi meg az erőszakmentes napokat Hargita megyében november 25. és december 10. között a szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság. A figyelemfelkeltő rendezvény pénteken kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött a csíkszeredai megyeházán.
2016. november 25., 20:012016. november 25., 20:01
Civil szervezetek és állami intézmények képviselői fejtették ki közösen a családon belüli erőszak témájában azokat a problémákat, amelyekkel munkájuk során találkoznak. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, fontos beszélni a családon belüli erőszakról – csak akkor tudnak segítséget nyújtani, ha jó az együttműködés az érintett civil szervezetekkel, állami intézményekkel.
A rendőrség részéről tudatták, hogy a panaszt tévő áldozatok többsége általában visszavonja a feljelentését, a leggyakrabban használt indok az, hogy a gyermekek érdekében békülnek ki az agresszor párjukkal.
A téma kapcsán felmerült problémaként, hogy sok esetben az áldozatok normálisnak tartják, hogy agressziónak vannak kitéve, vagy nagyon nehéz meggyőzni őket, hogy kilépjenek az erőszakos kapcsolatból. A családon belüli erőszak okai között leginkább az alkoholfogyasztást és a nehéz anyagi körülményeket sorolták fel, hosszú távú megoldást pedig elsősorban a megelőzésben, a nevelésben látnak a szakemberek.
A megbeszélést követően a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjainak minikoncertjét hallgatták meg a jelenlévők, továbbá a családon belüli erőszak témájában kiállított gyermekrajzokat is megtekinthették. A rendezvény figyelemfelkeltő akcióval zárult: a Venczel József, a Kós Károly, valamint a Nagy István iskolák diákjai fehér lufikat eregettek és galambokat röptettek a Szabadság térről, mintegy tiltakozásul a családon belüli erőszak ellen.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!