Az utóbbi években megemelkedett a beszédhibával küzdő gyermekek száma, a tanintézetek adatai szerint a teljes diákpopuláció közel négy százaléka érintett. Mindeközben a megyebeli óvodákban, iskolákban évek óta ugyanannyi, húsz logopédus dolgozik. Közel kétszer annyi terápiára lenne szükség, mint amennyit el tudnak végezni a szakemberek, akik ebben a helyzetben a legsúlyosabb gondokkal küzdő, valamint az iskolába induló gyerekeket veszik előre.
2014. október 28., 10:532014. október 28., 10:53
Egyre több beszédhibát szűrnek ki az óvodákban, iskolákban, a probléma néha tanulási zavarral társulva keseríti meg szülők, gyermekek, pedagógusok életét, nyomja rá a bélyegét a gyermek fejlődésére. Logopédus ellenben kevés van, bár az illetékesek szerint más megyékhez viszonyítva még így is jól állunk.
Öt-hat évvel ezelőtt egy huszonötös létszámú nagycsoportban körülbelül öt-hat beszédhibás gyermek volt, ma pedig 10-12 ilyen gyermeket is találnak – érzékeltette a probléma súlyosságát Siklódy Katalin logopédus, aki a csíkszeredai Cimbora napköziben látja el még két másik óvoda és egy általános iskola elemista diákjait. Megnőtt a beszédhibás gyermekek száma, a megkésett beszédfejlődés és a pöszeség előfordulása emelkedett meg leginkább – mutatott rá a szakember.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője nemrég összegezte, hogy a megyében hány beszédhibás, továbbá tanulási zavarral küzdő gyermek van. Az óvodák, iskolák által a tanfelügyelőségre szeptemberben beküldött adatok szerint olvasási zavarral 725, írási zavarral 628, számolási zavarral 510, beszédhibával pedig 1688 gyermeket tartanak nyilván a megyében. Utóbbi a teljes megyebeli diákpopuláció 3,8 százalékát teszi ki. A főtanfelügyelő rámutatott, van gyermek, aki nemcsak beszédhibával, hanem valamilyen tanulási zavarral is küzd.
Húsz logopédus dolgozik
A beszédhibával küzdő óvodásokat és kisiskolásokat ingyenesen segítő logopédusok munkáját a megyében szervezetileg a megyei önkormányzathoz, szakmailag a tanfelügyelőséghez tartozó Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ fogja össze. A központ igazgatója, Demeter Annamária felvázolta, Hargita megyében húsz logopédus dolgozik, törvény szerint ötszáz óvodás és kisiskolás után hagynak jóvá egy állást. Egy logopédusi kabinethez több óvoda és iskola tartozik. Az, hogy több szakemberre lenne szükség, a kabinetek területi eloszlásának megtekintése után is nyilvánvalóvá válik.
Az erőforrásközpont honlapján szereplő táblázat szerint Csíkszeredában három magyar és egy román logopédusi kabinet működik, emellett a térségben Csíkbánkfalván és Csíkszentmihályon látja el egy-egy logopédus a térségbeli rászoruló gyermekeket. Gyergyószentmiklóson kettő, Gyergyószárhegyen, Gyergyóújfaluban, Maroshévízen és Szentegyházán egy-egy logopédus dolgozik. Székelyudvarhelyen jó a lefedettség, hisz hat logopédusi kabinet működik a városbeli tanintézetekben, emellett pedig Zetelakán és Székelykeresztúron dolgozik még egy-egy logopédus.
Évek óta nem hagytak jóvá új állást
„Nyilván több szakemberre lenne szükség” – mondta Demeter Annamária, aki úgy látja, ezzel együtt más megyékhez viszonyítva még jónak is mondható a logopédusokkal való lefedettség. Új állást évek óta nem hagytak jóvá számukra, és amint Bartolf Hedvig rámutatott, örülnek, hogy az elmúlt időszakban szükségessé vált leépítések ezt a területet nem érintették. Képzett szakember egyébként lenne, Demeter Annamária szerint amikor például gyermeknevelési szabadságra távozó kolléganők helyét töltik be, mindig túljelentkezés van. A központ vezetője ismertette, a logopédusi kabinetek felszereltségével nincs gond, 2008–2009-ben egy kormányprogram révén majd’ mindegyikbe érkezett bútorzat, számítógép, speciális felszerelés, ezenkívül pedig az óvodák, iskolák segítik eszközökkel a logopédusok munkáját.
Megkétszereződött szükséglet
Évente negyven gyermekkel foglalkozhatnának a módszertan szerint, a tanintézetekben elvégzett szűrések nyomán viszont az derül ki, hogy hetven-nyolcvan gyermeknek is szüksége lenne terápiára – fejtette ki Siklódy Katalin. Majdnem kétszeres az igény, mint amennyivel foglalkozni tudnak – mutatott rá a logopédus. Egy gyermekkel általában egy évig, de előfordul, hogy két éven át is dolgoznak a szakemberek, általában heti egyórás foglalkozásokon.
Miért van több beszédhibás?
Kevesebbet beszélnek a szülők a gyermekekkel, kevesebbet mozognak a kicsik – említette Siklódy Katalin a két leggyakoribb beszédhiba, a megkésett beszédfejlődés és a pöszeség okai között. Kifejtette, manapság kevesebb a családokban a kommunikációs helyzet, a gyermekek a digitális világban egyre több időt töltenek a különböző eszközökkel, például számítógéppel, tévével, telefonnal, és kevesebbet a beszélgetéssel. Másik gond, hogy kevesebbet is mozognak, mint régen, az úgynevezett nagy mozgás fejletlensége pedig kihatással van a beszédhez elengedhetetlen finom-mozgásra – jelezte a szakember.
Prioritási listát készítenek
A megnövekedett igény és az évek óta változatlan szakemberszám közepette a gyakorlatban úgy folyik a tevékenység, hogy a logopédusok szelektálnak, prioritási listát készítenek. Siklódy Katalin elmondta, a legsúlyosabb problémákkal küzdő, illetve az iskolába készülő gyermekekkel foglalkoznak főként. Nagyobb gond esetén a kisebbek fejlesztését is elkezdik, általában azonban a nagycsoportos és az előkészítő osztályos beszédhibás gyermekekkel dolgoznak. A terápián három-négy gyermek vesz részt egyszerre, a foglakozás viszont egyéni, a sajátos problémáknak megfelelően.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!