Fotó: Kristó Róbert
A hosszan tartó nyári szárazság jelentős károkat okozott a méhesekben. A tavasz is rosszul indult a nagyarányú méhpusztulás következtében. A gazdák kevés létszámú, legyengült méhcsaláddal voltak kénytelenek kezdeni az idei esztendőt.
2012. augusztus 08., 15:412012. augusztus 08., 15:41
2012. augusztus 08., 16:142012. augusztus 08., 16:14
„Az aszály, a kevés virág és a gyenge családok miatt az idei méztermés fele a tavalyinak” – tájékoztatott Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke. Kifejtette: az elpusztult családokat szám szerint sikerült ugyan pótolniuk a méheszeknek, de az állomány legyengült. Ráadásul a fenntartó hordást sem tudják elvégezni a méhek, mert nincs virág. Ilyen helyzetben a méheknél nagy az úgynevezett rablásveszély, amit a méhészeknek tanácsos megelőzniük folyamatos etetéssel, így télire felerősíthetik az állományt. A szakember felhívta a figyelmet, hogy ebben a periódusban kell a családokat kezelni atka ellen. Megjegyezte: az állami gyógyszertámogatásoknak köszönhetően az atkák terjedését sikerült visszaszorítani, mivel a gazdáknak többször adódott lehetőségük kezelni a méhállományukat.
Lázár Tibor az 1960-as évektől kezdve méhészkedik, de mint fogalmazott: „hasonló meleg, száraz időjárással itt a Csíki-medencében nem találkoztam. A nagy forróság kiégette a virágokat, és már július végén úgy hulltak a levelek a fákról, mint októberben”. „Ez a jelenség pesszimistává tesz” – vélekedett Lázár. Kifejtette: ha ez a száraz éghajlat válik uralkodóvá a térségünkben, párosulva a kemény telekkel, akkor a méhészeknek át kell gondolniuk, miként tudják fenntartani a méhészeteket. Az itteni növények a nedves, hűvös éghajlathoz vannak szokva, ha éghajlatváltozás következik be, az növényváltást eredményezhet – vázolta fel nem túl rózsás jövőképét az elnök.
Megtudtuk, tavasszal a méheknek a repcéről szinte egyáltalán nem sikerült hordaniuk, hisz a mezőgazdasági haszonnövényt ősszel nem tudták elvetni, vagy amit elvetettek, az ki sem kelt. Az akácvirágzás idején hűvös, esős idő volt, így az idei akácméztermés 15 százaléka lett az eddigi átlagnak. A havasi méztermés valamivel jobbra sikeredett, az átlagnak a 30 százaléka gyűlt össze. A hárs jó féltermést adott, a napraforgó pedig egy normális átlagot – értékelte az idei esztendőt a szakember.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!