Székelyföldön a sepsiszentgyörgyi InnoHub volt az első coworking iroda, ahol fiatal vállalkozók munkapontot, vagyis tulajdonképpen egy asztalt bérelhetnek, másokkal egy térben dolgozhatnak. Az elmúlt évben sikerült élettel megtölteni a Vállalkozói Inkubátorházban működő irodát, majd annak a mintájára alakult meg a csíkszeredai The House közösségi munkatér.
2017. február 08., 23:352017. február 08., 23:35
Mátyus Enikő a sepsiszentgyörgyi létesítmény koordinátora elmondta, terveik szerint a fiatal vállalkozók számára átjárhatóvá teszik a két irodát, első lépésben a a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai fiatalok ingyen használhatják egymás irodáit, ha a másik városba utaznak. Hozzátette, mind a két Hub koncepciójában jelentős szerepet tölt be a gazdasági fejlődés terén, a pályakezdők támogatásában, a fiataloknak csak élniük kell a lehetőségekkel.
A sepsiszentgyörgyi irodában jelenleg ügyvéd, informatikus, dizájner, fotó- turizmus, zöld energia területén tevékenykedő szakember dolgozik, akik hatékonyan együttműködnek, például az informatikus az ügyvédtől kér jogi tanácsot, de ez fordítva is működik.
Mátyus Enikő hangsúlyozta, nyitott a tér, bárkit befogadnak, aki közösséget keres, interaktív térben szeretne dolgozni. Már többen érdeklődtek, miként lehet működőképessé tenni a coworking irodát, így alakult meg a csíkszeredai is.
A sepsiszentgyörgyi létesítményben jelenleg egy portugál kutató dolgozik, de idén több külföldi szakembert fogadnak, mert meglátásuk szerint, ők új, nagyvilági szemléletet hoznak a térségbe.
Jelenleg a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai közösségi terek egy szoftverfejlesztő képzéssorozatnak adnak otthont, amit a Cognitive Creators mobilalkalmazásokat fejlesztő cég szervez, azzal a céllal, hogy Székelyföldön is kialakuljon egy aktív informatikusokból álló csoport, akik nem bérmunkásként akarnak dolgozni, hanem innovatívan hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez.
Csáky Ernő, Demeter Lajos, Herman Rosner, Vinczeffy László és néhai Gajzágó Máron részesült Pro Urbe díjban vasárnap Sepsiszentgyörgyön. „Lámpás emberek” ők, akik igazodási pontként, megtartó erőként szolgálnak a közösség számára.
Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
szóljon hozzá!