
Fotó: Kristó Róbert
A távfűtés és melegvíz-szolgáltatás megvonása után most ivóvíz nélkül is maradhatnak egy csíkszeredai tömbház egyik lépcsőházának lakói.
2014. november 14., 10:332014. november 14., 10:33
Nem új keletű problémáról van szó, az adósságok évek óta halmozódnak a Gyermek sétány 4-es tömbházának B lépcsőházában. Ezt támasztja alá az is, hogy a távhőszolgáltató Goscom Rt. felé fennálló, összesen 81 ezer lejes tartozásból 37 ezer lej a késedelmi kamat. A szolgáltató emiatt már korábban kénytelen volt lépni, és idén áprilistól megszüntette a távfűtést a lépcsőházban. Bíró Hajnalkától, a Goscom Rt szóvivőjétől megtudtuk, a fűtést ősszel el sem indították, júniustól pedig meleg vizet sem adnak a lépcsőház 30 lakása számára. A szolgáltató az adósságok behajtása érdekében pert indított az érintett lakástulajdonosi egyesület ellen, az első tárgyalásra november folyamán kerül sor.
Nem működő tulajdonosi egyesület
Bonyolítja a helyzetet, hogy a lépcsőház lakóit képviselő Fortuna lakástulajdonosi egyesület papíron létezik ugyan, de a gyakorlatban nem működik. Ezt Ştefan Butnaru korábbi elnök közölte kérdésünkre. Mint elmondta, ő 2013 decemberéig az ügyintézői tisztséget töltötte be, de azóta az egyesület működésképtelen. „Próbáltuk újraalakítani, de senki nem akart semmilyen tisztséget vállalni, így nem lehetett” – részletezte, hozzátéve, ebben a helyzetben azt sem lehet tudni, hogy a szolgáltató által indított per ki ellen is folyik. A működésképtelenség az oka annak is, hogy a Goscom által az adósságok rendezése érdekében kezdeményezett megbeszélésen a lakókat senki nem képviselte.
A hideg vizet is elzárhatják
A lépcsőházban járva tartozásokról, közös költségekről kifüggesztett listát nem találtunk, de ott volt a regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. hirdetménye, amely azonnali fizetésre szólítja fel a lakókat a 2200 lej értékű, 45 napnál régebbi adósság miatt. Ellenkező esetben november 17-től a vízszolgáltatás megszüntetését helyezték kilátásba. Több szomszéddal beszéltünk, szerintük a 30 lakóból 10 rendszeres fizető, sokan viszont évek óta gyűjtik az adósságokat. A távfűtés és melegvíz-szolgáltatás megszüntetése miatt a legtöbben elektromos árammal működő fűtőpaneleket, bojlereket szereltek lakásaikba, van, aki a földgázt használja fűtésre. Hogy mi lesz, ha a vízszolgáltatás megszűnik, azt nem tudták megmondani, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!