Fotó: Veres Nándor
Hargita megye prefektusa szerint nem ő, hanem a törvény függesztette fel tisztségéből Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét.
2015. május 20., 12:002015. május 20., 12:00
Jean Adrian Andrei prefektust a házi őrizetben levő elöljárók felfüggesztésének körülményeiről és ennek motivációjáról kérdeztük. Ő megerősítette, hogy az intézkedés a a 2001-ből származó 215-ös számú, helyi közigazgatási törvényt, illetve a 2013-ből származó 255-ös számú, a büntetőjogi perrendtartási törvény alkalmazását lehetővé tevő jogszabályt veszi alapul. Külön kitért az utóbbira, amelynek 22. számú cikkelye szerint ha a büntető törvénykönyv, a büntetőjogi perrendtartási törvény, és a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok kivételével bármely más törvény az előzetes letartóztatást említi, ezt a házi őrizetre is kell érteni.
„Két rendeletről van szó, egyik a polgármesterre, a másik az alpolgármesterre vonatozik” – részletezte a kormánymegbízott, hozzátéve, a Bukaresti Törvényszék küldött egy olyan átiratot, amelyben jelzi, hogy az alpolgármester és a polgármester házi őrizetben van, ennek alapján pedig ő kiadta a két rendeletet.
Kérdésünkre, hogy a törvényszék kérte-e a felfüggesztést, azt válaszolta, igen, de valójában ezt a törvény kéri. „Mindenkinek tudnia kell, hogy én csak tudomásul veszem a felfüggesztést, a kiadott rendelet is erről szól. A törvény függeszti fel tisztségükből ilyenkor az érintetteket, nem a prefektus dönti ezt el. Ezt a legtöbben nem tudják” – magyarázta Jean Adrian Andrei. Kérdésünkre megerősítette, ugyanez történt a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János esetében is, aki szintén házi őrizetben van, és tisztségéből történt felfüggesztése után hatáskörét az alpolgármester vette át.
Mi történik, ha hibázunk? Hogyan kerülhetjük el a bajt? Mit tegyünk, ha mégis gyanúsítással, vagy rendőri intézkedéssel találkozunk? – ilyen kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő fiatalok pénteken Dr. Budai István gyergyószentmiklósi előadásán.
Rendhagyó irodalomórára hívják az érdeklődőket szombaton a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba.
Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.
Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.
Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.
Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.
A Gyilkostó út külső szakasza mellett elkezdték a vezetékek lefektetését, folytatódik a gyergyószentmiklósi ivóvízhálózat több éve zajló modernizálása. Egyelőre egy mellékutcában dolgoznak a gépek, de napokon belül a forgalmas főút is sorra kerül.
Egy működősben levő mezőgazdasági gépbe szorult és életét vesztette egy férfi vasárnap délután Orotván.
Jótékonysági futásra indul júliusban Sebestyén Tímea. A Magyarországon élő, de székely gyökereire büszke futónő Egerből egészen Gyergyószentmiklósig fut majd, és a Szent Anna Gyermekotthon támogatásához gyűjt adományokat.
szóljon hozzá!