Egy színészekből, képzőművészből és zenészből álló kisebb alkotócsoport verbuválódott össze, hogy létrehozzanak egy babaszínházi produkciót, az ötletet felkarolta a Csíki Játékszín, műsorára tűzte és helyet biztosít az előadásnak.

„Gyerekfoglalkozásokat tartok Kerekítő néven, és ezzel az 1–4 éves korosztállyal vagyok kapcsolatban nap mint nap. Magyarországon már nagyon sok színházban játszanak a 0–4 éves korosztálynak szóló előadást, és rábukkantam egy, a budapesti Kolibri Színház igazgatójával, Novák Jánossal készült interjúra, amelyben nagyon szépen beszélt erről a fajta előadásról, és úgy gondoltam, hogy itt is működne egy ilyen. Megkerestem a Csíki Játékszínnél Budaházi Attila dramaturgot, ő adott anyagokat és tanácsokat, hogy miből kellene kiindulni, mire kell odafigyelni, és hogyan lehetne felépíteni az előadást. Majd Dálnoky Csillát is megkerestem – együtt végeztük a színművészeti főiskolát – és ő nyitott volt, hogy csatlakozzon a projekthez, mint társrendező. Keresztes Szabolcsot is felkértük, ő lett a partnerem az előadásban, a díszlet-jelmezt pedig Bíró Zsuzsa készítette. Van még egy zenész is, Balázs Orsolya, aki hangutánzásokkal és rövid gyerekdalokkal teszi színesebbé az egészet” – magyarázta Sipos Tünde, az előadás kitalálója.

Mint mondta, nem volt egyszerű dolguk, mivel ennek a korosztálynak a figyelmét folyamatosan fenn kell tartani valamivel. Maga a próbafolyamat is éppen ezért inkább egy műhelymunka volt. Az ilyen típusú előadásokban nem a szöveg dominál, hangsúlyosabbak a fény, a hang játékai, a textúrák. Egy több szálon futó – de akár egyszerűbb - történetet ennek a korosztálynak még nem lehet elmesélni, a cél inkább az, hogy beavassák őket a színház világába. Az előadást is úgy építették fel, hogy huszonöt perc játékidő, húsz perc szabad játék a gyerekeknek a játéktérben, amikor kipróbálhatnak, megtapogathatnak ott mindent, majd újabb húsz perc levezető játék közösen.

„Az ilyen előadásoknak az az egyik céljuk, hogy már kicsi korban elkezdődjön a színházba járás. Egyfajta beavatás ez. Ezekben az előadásokban – a nézők életkoruk miatt – nincs klasszikus értelemben vett dramaturgia, mint a többi mesejátékban, nem történetközpontú, hanem inkább ahhoz hasonlít, amikor a szülő játszik a gyermekével. Inkább asszociációra épül, mint kerettörténetre, vagy lineáris dramaturgiára. A munkamódszertől függ, hogy egy kanavász van, amit felöltöztetünk, vagy éppen miből épül ki aztán a produkció. Sok ilyen jellegű előadást néztünk, hogy lássuk, mások hogyan csinálják, és azt tapasztaltuk mindenikben, hogy egyikben sem egy konkrét történet van, hanem szabad asszociációk tömkelege. Kifejezetten ennek a korosztálynak a sajátosságait megfigyelve tették le ennek a műfajnak az alapjait” – magyarázta Dálnoky Csilla.

Sipos Tünde úgy véli, egy élménydús családi program lehet a Pity-Palatty. „Az érzelmi és művészeti nevelésnek a bölcsődéje ez a fajta előadás. Számomra, mint színész, nagy kihívás volt. Nehéz volt megtalálni azt az utat, ahol még nem megyünk át a blődség felé, és megvan a kereksége, az egysége az egésznek”. Dálnoky Csilla hozzátette, az is segített az előadás elkészítésekor, hogy mindannyiuknak kicsi gyerekeik vannak, ismerik tehát, hogy ez a korosztály mit fogad be, mi érdekli őket, mit tartanak viccesnek.