A második világháború csíki vonatkozásai

Csíki székely határőrök és határvadászok a II. világháborúban címmel Nagy József történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusz hallgatója tartott előadást pénteken este a Hargita Megyei Kulturális Központ előadótermében.

Szőcs Lóránt

2013. március 03., 17:062013. március 03., 17:06

2013. március 04., 15:362013. március 04., 15:36

A gyergyóremetei történész disszertációjának témájául a második világháború székelyföldi hadászati vonatkozásait választotta. A levéltári kutatások mellett körülbelül kétszáz háborús veteránnal készített interjút. Miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a legnehezebben védhető területe éppen a Székelyföld volt, amely egy keskeny szájú zsákként nyúlt bele Romániába – emelte ki. Úgy feltételezték, hogy Romániának is lehetnek visszahódítási törekvései. Székelyföld esetében könnyen megtehette volna, hogy több oldalról támadva elvágja a hadakozókat az utánpótlástól. Ezért hozták létre az országos viszonylatban legjobban felfegyverzett egységeket, a hegyi határvadász-alakulatokat. Ezeket úgy képezték ki, hogy a fontos stratégiai pontokon, a völgyek torkolatánál akár több hétig is önállóan védekezhessenek.

A végső cél az lett volna, hogy egy, hatvan-hetvenezer székely katonát számláló hadtest jöjjön létre, amely hosszabb ideig is védeni tudja Székelyföldet. Csíkban a 32. Határvadász zászlóaljat hozták létre, főleg az Úz völgyét, Csobányos völgyét és a Gyimesi-szorost védték. A front azonban hamarabb ideért, mint ahogy erre számítottak, hiszen a románok augusztus 23-i átállásával, a szovjet-román katonai egységek már szeptemberben támadni kezdték a határvadász zászlóaljakat. Akkora túlerő érkezett, hogy gyakorlatilag csak egy rendezett visszavonulást lehetett fedezni.

A visszaemlékezések nagyon fontosak, hívta fel a figyelmet az előadó, viszont sokszor szubjektívek. Például egyetlen veterán sem úgy állította be, hogy elvesztették volna a csatát, hanem mindenhol úgy emlékeztek, hogy elárulták és bekerítették őket. Hozzátette, nagyon fontos, hogy ismerjük alaposan ezeket az eseményeket, hiszen történelmünk, kultúránk részét képezik, a hiba csak ott van, ha nem az akkori kontextusban akarjuk taglalni őket, hanem egy maiban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés