A hegyimentő szabadidejében is hegyimentő

„Történetem valamikor 1989 környékén kezdődött, akkor kerültem be legfiatalabbként egy csíki sziklamászó csapatba, akik önkéntes hegyimentők is voltak. 1996-ban mentem el első alkalommal hegyimentő iskolába, aztán egyre több képzésen vettem részt, amelyek nyomán szakmai bizonylatra is szert tettem. Alkalmazott hegyimentőként dolgozom, és ezt végzem, ameddig bírom” – mondja Bertóti Zsolt.

Hargita megyében hat alkalmazott hegyimentő dolgozik, a csíki és a maroshévízi zónában egy-egy, az udvarhelyi és gyergyói zónában kettő-kettő. Munkaprogramjuk szerint hétfőtől péntekig reggel nyolc és délután négy óra között állnak a bajba jutott, eltévedt turisták rendelkezésére, noha az ideális az lenne, hogyha jóval több hegyimentő teljesítene állandó szolgálatot. „Ez a rendszer kicsit fonák, nyolctól négyig alkalmazott vagyok, utána önkéntes. Péntek délutántól vasárnap estig vagy hétköznap délutántól másnap reggelig az önkéntesekkel oldjuk meg a helyzetet, ha baj van. Erre jó példa a múlt csütörtöki eset. Éjszaka hívtak, hogy három személy elment az Egyeskőtől a Nagy-Hagymásra, ráereszkedett a felhő a hegyre, elveszítették a nyomukat. Nem voltak eltévedve, pontosan tudták, hol járnak, volt felszerelésük, még iránytűjük is, csak éppen nem találták a nyomukat. Megpróbáltam éjjel egy órakor elmagyarázni nekik, hogy merre induljanak, de azt mondták, ők már annyit próbálkoztak, hogy inkább várnak, amíg valaki jön és a csúcsról levezeti őket az ösvényre. Kétszáz-háromszáz méterről volt szó. Ki is ment két önkéntes hegyimentő Csíkból, visszasétáltak velük az erdőbe, a fiúk pedig éppen időben értek haza, hogy reggel beérjenek a munkahelyükre” – meséli.

Ha a hegyimentő nem ment, turistajelzést fest, útvonalakat jár le, ellenőriz, térképészettel foglalkozik, adatokat frissít, karbantartja a felszerelést, edz, tanul. Tulajdonképpen állandó készenléti állapotban van. „Osztályfőnöki órákat is tartok gyerekeknek a biztonságos turizmusról. Falusi gyerekeknek próbálom kicsit kinyitni a szemüket, hogy az erdőt ne köbméter fában lássák. A megelőzésre fektetünk nagyobb hangsúlyt. Van értelme ennek a munkának. Szükség van rá” – hangsúlyozza a fiatalember.

A beérkező riasztások szempontjából vannak nyugodtabb és zsúfoltabb időszakok. Csendesebbnek számít a kora tavasz és az ősz, míg télen karácsony és szilveszter tájéka zsúfoltabb, illetve a téli vakáció, na meg persze helyszínként a sípályákon van nagyobb balesetveszély. „Mindenki a sípályán akar lenni, gyalog, okostelefonnal, síléccel, a teljesen kezdő négyévestől a versenyre készülő leigazolt sportolóig, a farmernadágos turistáig. Minden időszaknak megvan a maga nehézsége. Nyilván combig érő hóban nehéz a mentés, na meg az éjszakai telefon sem jön mindig a legjobbkor, az tény” – mondja, bár megjegyzi, vannak olyan időszakok – ilyen Tusványos –, amikor inkább számítanak az éjszakai hívásokra is.

„Talán a telefon és egy jó bakancs, bár meglehet, nincs is ilyen” – válaszolja, amikor arról kérdezzük, milyen eszköz a legfontosabb egy mentéshez. Lényeges, hogy elérhetők legyünk – teszi hozzá.

Bertóti Zsolt szavaiból hamar kiderül, szereti munkáját az összes fonákságával együtt. „Szeretem, mert a természetben vagyok. Aztán ott van a mozgás, a segítségnyújtás. Megtörtént például, hogy hatvan év fölötti, buzăui házaspár elindult Tusnádfürdőről a Szent-Anna tóhoz, mert azt mondta nekik valaki, hogy közel van. Rájuk esteledett, eltévedtek, megijedtek, kétségbeesve hívtak. Amikor éjfél felé megtaláltuk őket, éppen meg nem csókoltak örömükben. Segítettünk, és ez jó érzés.”

A hegyimentő szabadidejében is hegyimentő, hiszen ha riasztás érkezik hozzá, ha valaki bajban van, segíteni kell. „Ha érkezik a riasztás és te éppen Kolozsvár és Nagyvárad között autózol, értesíted a kollégákat, nem teszel úgy, mintha semmi sem történt volna. Máskülönben nincs helyed ebben a csapatban. Sokszor elbeszéljük a csapattársakkal, az összes bajt, gondot félretéve, üsse kő az egészet, mi szeretjük. Rendszerek, vezetők jönnek-mennek, de vannak olyan hegyimentők, akik harminc éve tolják ezt a szekeret. Ha egy hegyimentő beleállt a táncba, nagy a valószínűsége, hogy benne is marad.”