A háztartási szemétbe kerül a lejárt orvosság

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A háztartásokból legalább annyi veszélyes hulladéknak minősülő, lejárt szavatosságú vagy fölöslegessé vált gyógyszer kerül ki, mint az egészségügyi intézményektől. Míg azonban utóbbiak kötelesek szerződést kötni az orvosság és egyéb gyógyászati anyagok megsemmisítésére, addig a lakosságnál lévő tabletták többsége a szemétben végzi.

R. Kiss Edit

2015. március 19., 09:422015. március 19., 09:42

Nem veszik át a lejárt szavatosságú gyógyszereket a patikákban – jelezték nemrég a szerkesztőségünkben. Szabály szerint a lakosságtól a patikák kellene átvegyék a lejárt orvosságot – közölte Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Hozzáfűzte, ha ez nem működik, annak az lehet az oka, hogy a gyógyszertárak egyrészt magánvállalkozások, másrészt pedig a hulladék megsemmisítésére szakosodott cégek elég magas árat kérnek a tabletták elviteléért. Így viszont, ha emiatt senki sem veszi át, a házipatikákban lévő gyógyszer a szemétben végzi, vagy rosszabb esetben egyenesen a patakpartokon, patakban – mutatott rá Tar Gyöngyi.

A gyógyszerek leadására is vonatkozó, 2014-ben megjelent, 119-es számú miniszteri rendeletre átiratban figyelmeztette nemrég a Hargita megyei Népegészségügyi Igazgatóság a gyógyszertárakat. A jogszabályban egy mondatban szerepel az, hogy a lakosságtól származó, lejárt gyógyszereket a gyógyszertárakban vagy a közeli gyógyszerészeti pontokon lehet leadni, hogy égetéssel megsemmisítsék ezeket. Tar Gyöngyi úgy véli, a lakossági gyógyszer leadásának a megoldása mindenképpen forrást igényel, mert a piacon dolgozó kevés cég miatt magas a gyógyszerek megsemmisítéséért fizetendő ár.

A szabály értelmében valóban el kell vegyék a gyógyszertárak a lejárt orvosságot a lakosságtól, de a patikák ódzkodnak ettől, hisz tőlük pénzért viszi el az erre szakosodott cég – erősítette meg Melles Melinda, a Hargita Megyei Gyógyszerészeti Kamara elnöke. Ő is úgy véli, az államnak támogatnia kellene ezt a tevékenységet, véleménye szerint ugyanis a patikák nem vehetnének el pénzt a lakosoktól a lejárt gyógyszer visszavételéért. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki visszaviszi a patikába a gyógyszert, akkor ki kell töltenie egy formanyomtatványt arról, hogy honnan van az orvosság és miért viszik vissza, továbbá az esetleges visszaélések elkerülése érdekében a gyógyszerésznek joga van kérni igazoló dokumentumokat, például a kórházi kibocsátó fénymásolatát. Ezt főként krónikus betegek esetén, akiknél általában nagy mennyiségű gyógyszer van.

A gyógyszerészeti kamara elnöke arra kéri ugyanakkor a lakosságot, hogy ésszerűen vásároljanak orvosságot, ne halmozzák fel ezeket otthon. Melles Melinda még elmondta, mindenképpen vissza kell vinni a patikába a megmaradt pszichotróp gyógyszereket, tehát a nyugtatókat, altatókat, továbbá az antibiotikumokat és a hormonkészítményeket is, ezek ugyanis különösen veszélyesek lehetnek, ha a kukából illetéktelen kezekbe kerülnek, illetve ha szavatosságuk lejártával vagy vízbe kerülve átalakulnak, lebomlanak.

Megkapták a népegészségügyi igazgatóság átiratát a vonatkozó jogszabályról, azt azonban nagyon hiányosnak tartják, hisz nem szerepel benne, hogyan, milyen körülmények között vegyék át a gyógyszertárak a lakosságtól az orvosságot – mondta Pál Gábor, a csíkszeredai Para-Farm gyógyszertár vezetője. Kifejtette, mivel tőlük elég magas kilónkénti árért viszik el veszélyes hulladékot kezelő cégek a lejárt gyógyszert, azt tartanák méltányosnak, hogy kifizesse ezt a kilónkénti árat a gyógyszert leadó. Egyébként nem jellemző, hogy visszavinnék a patikába a szavatosságát vesztett készítményeket az emberek – tudtuk meg.

A Zöld Székelyföld Egyesület 2010-től kezdve tizenkét alkalommal gyűjtötte össze Csíkszeredában a hulladékgyűjtési akciói keretében a lakosságtól a lejárt szavatosságú gyógyszereket, alkalmanként 24 és 61 kilogramm közötti készítményt, most már azonban náluk sem lehet orvosságot leadni. Csonta László, a szervezet elnöke ennek okáról elmondta, a szabályok szerint civil szervezetként nem gyűjthetnek veszélyes hulladékot, egy erre szakosodott céggel kell partnerséget kössenek. Ez folyamatban van, és remélik, hogy a következő hulladékgyűjtéskor el tudnak venni gyógyszereket is. A háztartási szemétbe a lakosok büntetlenül beledobhatják az orvosságot, ha azonban egy civil szervezet gyűjti ezt össze, azért nagy összegű büntetést kaphat – mutatott rá a visszásságra Csonta. Hozzátette, anyagi akadálya is van annak, hogy leálltak a gyógyszergyűjtéssel, hisz a szakcégek által az átvételért kért 6-10 lejes kilónkénti ár egy civil szervezet számára is sok.

Amellett, hogy gyermekek vagy kukázók esetleg kivehetik a gyógyszereket, a környezetre is káros hatást gyakorolnak a háztartási szemétbe kerülő tabletták. Az esővíz révén ezek az anyagok a talajba, majd a talajvízbe kerülhetnek, onnan pedig az ivóvízbe is – fejtette ki Csonta. Úgy véli, ahogy a falvak kútjainak ivóvizét tönkretette a nitrit-nitrát szennyezés, úgy idővel kiterjedt problémává válik a talajvíznek a gyógyszerekből származó kémiai anyagokkal való szennyezése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés