Sötétedéskor érkezünk meg Madéfalvára, itt áll a falu szélén a mezőben a Ványolós család háza. Ők is épp akkor értek haza. „Gyújtsunk gyertyát” – kiabálják a gyerekek miközben szaladnak be a házba. „Tegnap vágtunk disznót” – mondja Ványolós András, a házigazda, rögtön májkrém és töpörtyű kerül az asztalra. Orsolya, a háziasszony tüzet gyújt a kályhában, a gyerekek is az asztal köré sereglenek. Andriska 11 éves, Istvánka 8 , Klárika 5, Lázárka nemrég töltötte be az egy évet. A család három éve költözött ki Madéfalvára, előtte Kolozsváron laktak, majd Magyarfenesen, Szentlászlón és Csíkszeredában.
„Úgy költöztünk ide, hogy a madéfalvi polgármester megkeresett azzal, hogy szeretnék, ha mi itt laknánk, hogy a kulturális életet kicsit fellendítenénk. Ő kereste nekünk ezt az egyhektáros területet, amit a komámmal közösen megvásároltunk, nekünk harminc ár van, neki hetven. A falu befogadott minket, nagyon nyitottak voltak. Általában falvakon az idegeneket egy kicsit távolságtartóan fogadják, de itt jöttek, segítettek nekünk, volt, hogy kalákáztak” – eleveníti fel a Madéfalvára való kiköltözést a családfő.
A ház elemeit Marosfőről hozták, ott bontottak le egy házat és egy csűrt, ezeket építették össze.
„Több dolog is volt, ami erre a lépésre indított. A városban kicsit kiszolgáltatottak voltunk. Tizenhat évig laktunk házbérben. Itt, mivel nincs se villany, se víz bent a házban, számlát sem kell fizessünk” – mutatott rá Orsolya.
Mindkét szülő zenetanár, a faluban gyerek- és felnőttkórust is vezetnek. Mint mondják, természetesen a fizetésként kapott pénz jól jön, de ugyanakkor egyfajta önellátó életmódra is berendezkedtek. Veteményesük van, és többféle háziállatot is tartanak: disznót, kecskét, nyulat, libát, pulykát, tyúkokat. Az állatokat többnyire András rendezi. „Van, amihez nyúlni, nem kell megvenni az üzletből, és az nagyon sokat számít. Szabadabbak vagyunk. Persze, sok dolog van vele, minden este, minden reggel, ha esik, ha havazik, kell menni és csinálni.”
Élet a gyertya körül
Ványolóséknak ugyan van egy akkumulátoruk, amelynek köszönhetően lámpafény is van a lakásban, de többnyire gyertyával világítanak, mert azt jobban szeretik. „Egy kicsit sötétebb van, de reggel jobban örülünk a fénynek, és az a tapasztalat, hogy összegyűl a család a fényforrásra. Nem egy kényelmes dolog, de nagyon jó. Ajánlom mindenkinek, próbáljon meg áram nélkül élni legalább egy hétig, mert az is sokat megmutat az embernek” – véli András. Mint mondták, mielőtt kiköltöztek volna Madéfalvára, ők is kipróbálták, milyen egy héten keresztül villany nélkül élni. Egyetértenek abban, hogy jó tapasztalat volt.
A beszélgetés közben előkerül néhány viaszlap, a gyerekek gyertyákat készítenek belőlük. „Különösen adventkor, amikor egyre több a sötétség odakint, akkor egyre több fényt kell gyújtani idebent. Erről szól az adventi koszorú is” – mondja a családfő. Felesége hozzáteszi: „esténként gyakrabban jut idő kézműveskedni, társasjátékozni. Mert ha már nincs olyan jó fény, az ember korábban abbahagyja a házimunkát, ugyanakkor jobb, ha estére egy kicsit egymással vagyunk. Az az elvünk, hogy a nap természetes ritmusát ne játsszuk ki túlságosan. Most elég korán sötétedik, mi is elcsendesedünk. Amikor virrad, akkor már kelni kell, sok a dolog.”
Istvánka és Klárika Madéfalván járnak iskolába és óvodába, Andriska a csíkszeredai művészeti iskolába jár, oda ingázik naponta. Most már busszal megy haza délben, a megállótól három kilométert gyalogol hazáig. „Nincs tévénk nekünk” – szól bele bátran a beszélgetésbe Klárika. De mégis van – vágja rá a testvére és mindannyian a nagy ablakra mutatnak, melyen kinézve a távolban a Hargita látható. „Ezt úgy hívják a gyerekek, hogy plazmatévé, a National Geographic megy mindig benne, hol rókát látnak, hol kutyát, hol macskát” – meséli nevetve András.
Minden legyen rendben
Fontos, hogy mindent rendbe tartsanak, ha bent a házban leraknak valamit, azt mindig a helyére tegyék – hangsúlyozta a családfő. „A mai napig nehéz ezt a rendszerességet szokni. Vannak dolgok, amiket ha nem csinálunk meg, akkor nem működik az élet. Például szeretek a kútból vizet húzni, de néha nehéz csak azért kimenni. Kényelmesebb lenne, ha erre nem lenne szükség. De közben jó is” – magyarázza Orsolya.
A gyerekek is bekapcsolódnak élményeiket megosztani. Istvánka a szabadban való játszást említi, és a ház mögött levő dombot, amelyen tudnak télen szánkózni. Klárika elmeséli, hogy a forrásnál egyszer kígyót láttak, Andriskának a környék felfedezni valói jutnak eszébe. A gyerekek már bebarangolták a környéket. Édesanyjuk szerint, nyáron, ha látja őket a ház körül, azt jelenti éhesek, csak enni léptek haza.
Advent a családban
A Ványolós családban minden évben advent előtt elhatározzák, hogy a várakozás időszakában hogyan fognak élni, viszonyulni dolgokhoz. „Most azt határoztuk el, hogy mindent pozitívan lássunk. Mindennek a jó oldalát hangoztassuk. Ebbe én minden nap elbukok, de legalább megpróbálom. Nekem nagyon nehéz, viszont a gyermekeken látom, hogy egész jól tudatosítják” – mondja a családfő. Rórátékra is járogatnak, nem minden nap, mert gyermekekkel nehezebb korán kimozdulni. Ugyanakkor számos adventi és karácsonyi éneket tanulnak ebben az időszakban, és készülnek a karácsonyi kántálásra. Ez jó alkalom, hogy együtt énekeljenek, zenéljenek. Idén van adventi dobozuk is: ha valamelyik gyerek jót cselekedett aznap, felírják egy cetlire, beteszik a dobozba, és az éjszaka „átváltozik” valamilyen apró meglepetéssé.
Csengettyűvel, énekszóval
„A karácsony úgy zajlik nálunk, hogy mindannyian részt veszünk az éjféli misén. Nagymamát is elhívjuk magunkhoz. Azelőtt már az angyal elhozza az ajándékokat, a fa körül kicsit énekelünk, kibontjuk az ajándékokat, örvendezünk. A mise után hazajövünk, vacsorázunk. A töltött káposztát édesanyám készíti, nagyon szeretjük a süteményeket is, ezért többféle sütemény kerül az ünnepi asztalra, van, hogy torta is. Ha sikerül disznót vágni, akkor a véres, májas, kolbász sem hiányzik, ezek a hagyományos ételek nálunk” – sorolja a háziasszony.
Másnap aztán a legények elindulnak kántálni. „Van, hogy több csengőt is viszünk magunkkal, és akkor a falubeliek kijönnek megnézni, hogy milyen juhcsorda indult meg télnek idején. Rázzuk a csengőt, és úgy járjuk végig a falut, bemegyünk bizonyos helyekre, a szomszédokhoz, akik legközelebb vannak hozzánk, rokonokhoz, és énekelünk” – mesélik.
A csend mint érték
Kérdésünkre, hogy mit szeretnek a legjobban ebben a fajta életmódban, azt válaszolják, hogy a csendet. „A csend akkora érték ebben a világban, hogy megfizethetetlen. A természethez hozzátartozik a csend, azáltal van csend, hogy a természetben élünk. Aztán amikor felnőnek a gyerekek, ők választják meg, hogy hogyan és hol élnek majd, de szerettük volna, ha megtapasztalják ezt a fajta életmódot is” – mondja a házigazda, miközben kikísér.
Hazaindulunk. A hold előtűnik a felhők mögül, bevilágítja a környéket, a távolban látszanak a város fényei. Visszatekintve a házra a „plazmatévén” keresztül látjuk, ahogy az asztal körül gyertyafényben üldögél a család, kacagnak, énekelnek.
24h
