A fajtanemesítés csíki úttörője

1943-ban született Székelyszentmiklóson, háromgyermekes családban. Az elemi iskolát Siménfalván,  a középiskolát Székelykeresztúron, az unitárius gimnáziumban végezte el. Mint elmondta, gyermekkorában szülei mellett megtanulta a gazdálkodást, az állattenyésztést, így elhatározta, az 1962-ben indult Mezőgazdasági és Állatorvostudományi Egyetem állatorvosi karára, Kolozsvárra felvételizik. „Sokan voltunk, mert akkor indult a kar, a hétszáz jelentkezőből száznegyvenet felvettek, én is köztük voltam. Megjegyzem, akkor még magyar nyelven lehetett felvételizni, később, 1990 után, a nagy demokráciában nem. Magyar tanárok voltak, 18-20 százalék volt a magyarok aránya az első éven. Ehhez csatlakozhattak a felsőbb évfolyamok is, mert az állattenyésztési karokat áthangolták állat-egészségügyire” – emlékezett.

Ötéves képzés után 1967-ben államvizsgázott, és volt lehetősége elhelyezkedni az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban. Így került Csíkszeredába, ahol már létezett egy szaporodásbiológiai rajonközi állomás Zsögödben. Két és fél évet dolgozott ott, de egy nap áthelyezték, és 1970-től 1985-ig a mezőgazdasági igazgatóságon tevékenykedett. 1985-ben ismét a Hargita Megyei Állatnemesítő és Szaporodásbiológiai Hivatalhoz került főmérnöknek. „Azt mondta akkor az igazgató, hogy stratégiát kellene kidolgozni. Voltak egészen jó szarvasmarhatelepek a téeszekben, ahol hivatalos termelés-ellenőrzés volt. Olyan termelőszövetkezetek működtek, amelyeknek 30-40 szarvasmarhacsordájuk volt májustól októberig a legelőn. Ezeknek évente száznál több tenyészbikaborjút kellett előállítaniuk. Kidolgoztam a technológiát, hogy mit mivel inszeminálnak, mikor születik a borjú, hogy történik a nevelés, hogy elérje azt az súlyt, amit előírnak. Ugyanígy történt a juhoknál is. Olyan időszak is volt, 1986-88 között, amikor sikerült 7-8000 kitűnő tenyészkost előállítani” – vázolta.

1990-ben a megváltozott helyzethez kellett alkalmazkodniuk. „A téeszeket szétszedték, de az állatállomány java megmaradt. Próbáltunk stratégiákat kidolgozni, hogy mit is kellene csinálni. A megye vezetősége mellénk állt, elsősorban Pataki Imre bácsi, és elindult a munka. Minőségi szaporítóanyag nem létezett Romániában, a minisztérium keveset importált. A külföldi: magyarországi, ausztriai, németországi utakkal kezdett kinyílni a szemünk, és elhatároztuk, hogy hogy hozzunk létre egy magán szaporítóanyag-termelő egységet, ez meg is valósult, ma is működik” – elevenítette fel. Tiboldi István szerint a változás utáni első tíz évben, 1990 és 2000 között egy olyan űrt töltöttek be, amelynek köszönhetően a szaporodásbiológia és a fajtanemesítés területén kiugróan teljesített Hargita megye a többi megyéhez viszonyítva.

A teljes írás elolvasható a Csíki Hírlap 2015. március 5-én megjelent, csütörtöki lapszámában.