A csíksomlyói Szent Péter egyházközség azért kapta Bálványos-havasát a moldvai vajdától a 17. század elején, hogy ennek fejében a csíksomlyói búcsúra évente érkező moldvai katolikus híveket élelemmel és szállással ellássa. A havasra vonatkozó hagyomány a népi tudatban jelentősen átalakult, a mondai történetekben egészen más „tranzakció” részeként bukkan fel: a csángók úgy tudják, hogy az értékes havast eredetileg a magyarok adták cserébe a Barátból elvitt Mária-szoborért, de később a falu haszonleső vezetői csalárdul „visszaárulták” azt a magyaroknak, amiért el is nyerték égi büntetésüket – olvasható Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó a népi vallásosságban című, a Nap Kiadónál nemrég megjelent kötetében.

A legenda

Csernik Antallal és feleségével, Máriával Lujzikalagorban beszélgettünk. „Hadd mondjam el a történetet: jöttek a terekek (törökök) s a Barát hegyén volt akkor ez a somlyói Szűzanyamária. Itt magyarok voltak, de nem csak hogy magyarok voltak, hanem magyarok voltunk mük, az egész. Jöttek a terekek, azok hitetlenek voltak, s hogy ne törjék össze a Szűzanyát, két katona elvette, s vitte a hátán. A harangokat egy nagy, mély gödörbe bédobták a terekek. És a Szűzanyamáriát elvitték a katonák. Két katona vitte a hátán, mert könnyű volt, megcserélődtek még, kiváltották egyik a másikát. Amikor odaértek, ahol most van, nem tudták onnét megmozdítani. Próbálta hat katona, nem lehetett onnan elvinni. Tettek egy pár ökröt, nem lehetett onnan megmozdítani, tettek két pár ökröt, nem lehetett onnét megmozdítani, tettek hat pár ökröt, nem lehetett megmozdítani abból a helyből. S akkor elmentek, a királynak megmondották, ne király úr, a somlyói Szűzanyamáriát nem tudjuk onnét megmozdítani. Akkor a király mondotta, hagyjátok el ott, mert ott van a Szűzanyamáriának a helye. Kell építsetek egy templomot reája. Azonnal csináltak egy templomecskát, aztán utoljára csinálták azt a nagy kegytemplomot.”

Salamon Mihály esete

Szorosan hozzátartozik a történethez a település egykori elöljárójának, Salamon Mihálynak is az esete. „Volt egy polgármester itt Kalagorban, Salamon Mihály, úgy hívták. A régi temetőben meg is van a keresztje. Ő kiment a magyarokhoz, hogy fizessék meg a szobrot, mert innét volt kivéve. Odaadták a Bálványos-havasait. Tizenkét esztenatér, akkora helység volt, azt adták neki, megfizették a magyarok a szobrot. S aztán ő visszaárulta a magyaroknak, mert mind magyarok voltak, itt is, ott is. Visszavették a Bálványos-hegyét, elárulta Salamon Mihály nekik, dékára (vékára) mérték a pénzt. Nem tudom, mennyi dékát adtak neki, de úgy volt megegyezve, hogy abból ő kellett építsen három templomot. S ő nem csinálta meg. Ő adott a templomhoz a miénkhez valamennyi pénzt, s vette Bákóban a házakat, fürdőköt, s elköltötte a pénzt, s nem csinálta meg a templomot. Ej, mikor odaért, hogy kellett haljék meg, akkor nagyon baj volt, mert kínozták az ördögök erőst őt. Jöttek az ördögök, s táncoltatták a házban. S amelyikek voltak ott emberek, asszonyok, mondták: Mihály bácsi nu mai (többet ne) táncoljon. De ő csak kellett járja az ördögökkel a táncot. S meghalt, elvették az ördögök a lelkét, mert nem csinált három templomot.”

Ellenbúcsú Barátban?

Tánczos Vilmos rámutat, a helyi néphagyományt természetesen a moldvai katolikus egyház is ismerte. Az 1980-as évek elején létrehozták Barátban a csíksomlyói pünkösdi búcsú mását, kialakítva egy regionális vonzáskörű búcsút. Az „ellenbúcsú” szervezésével meglehet, szándékaik közt szerepelt elvonni a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati búcsún való részvételtől. Ugyanakkor Ferencz István csíksomlyói fafaragó mesterrel elkészíttették, „és a templom főoltárára helyezték a csíksomlyói kegyszobor másolatát, amelyhez ma már a csíksomlyóihoz hasonló lépcső vezet fel, és amelyet a Moldvából érkező búcsúsok ugyanúgy különböző tárgyakkal érintenek meg, mint az eredetit. A helyi egyház felemás hozzáállása miatt a moldvai csángó búcsúsok 1990 után is saját egyházi jelvényeik, lobogóik nélkül kénytelenek a csíksomlyói búcsún részt venni. A helyzet valamelyes orvoslására több magyarországi civil szervezet elkészíttette és 1992. május 24-én a csíksomlyói kegytemplomban átadta a moldvai csángómagyarok zászlaját, amely alatt felvonulhatnak a körmenetben. A zászlót, amelynek nyelén kis fémlemezeken 170 olyan moldvai település neve szerepel, ahol csángók laknak, a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban őrzik. A zászlóval a moldvai csángók innen indulnak a pünkösdszombati nagy körmenetre, majd ide is térnek vissza, ahol ún. „csángómisét” végeznek számukra” – írja Tánczos.

Hitben megerősödni

A moldvai csángó búcsújárók régen gyalog tették meg az esetenként három napig is eltartó zarándokutat Csíksomlyóra a Csíki-havasokon keresztül. Csernik Antal édesapja is szervezett ilyen utakat, majd Anti bácsi felesége, Mária is toborozta a búcsújárókat. „Voltunk sokan, olyan is volt, hogy három busszal mentünk. De most nem nagyon mennek. Az öregek elöregedtek, meghaltak, a fiatalok el vannak többnyire menve” – mondta Mária. Férje hozzátette: „Az édesapámék mentek lábon Csíkszeredáig keresztekvel. Ő vezette a csoportot. Három nap volt keresztül az erdőkön, megálltak közben, imádkoztak, ettek. Nekem is van keresztem, én is csináltam keresztet, vittem én is az enyémet. Sokszor jártam oda. Imádkozni megyünk, hitben megerősödünk, Isten megsegít.”

Meg kell gyónni

A lujzikalagoriak is tartják, hogy a bűnös ember nem részesülhet a búcsú kegyeiben és a szentségekben, nem léphet megszentelt helyre. Csernik Antal elmesélte annak az embernek az esetét is, aki mivel korábban nem gyónt meg, nem tudott kimenni a keresztúton. „Amikor ért volna a kereszthez, amelyikkel kezdik az olvasót, nem tudott kimenni. Rúgták vissza, látatlanként, nem érhetett oda. Mondták az emberek, menjél vissza a paphoz s gyónjál meg. Amikor meggyónt, ki tudott menni. Amikor az én édesapám élt, látta, volt egy ember, s amikor a pap adta a szentséget neki a templomban, akkor a szentség kiszökött a pap kezéből s felszökött a jobb vállára az embernek. A pap nem tudta beadni. Akkor mondta a pap, gyónjál meg hétszer, s utána gyere, adjak szentséget. Elment, meggyónt, ahogy mondotta a pap, s utána be tudta adni a szentséget. Ilyen jelek voltak.”

Mi látható a felkelő napban?

A szombati virrasztás után pünkösd vasárnapjának hajnalán vonulnak ki a csángók a Salvator-kápolna mögötti hegyoldalba, hogy ott a felkelő napba nézzenek. A néprajzkutató szerint ez a csíksomlyói búcsú egyik legismertebb és legtöbbet vitatott jelensége. „Ez a népszokás a helyhez és időhöz kötődő ritualizált közösségi látomások sajátos formája. Kétségkívül igen archaikus és egészen ritka népszokásról van szó, amelyet a legarchaikusabb vallásos kultúrával rendelkező etnikai csoportok gyakorolnak. A csángók a felkelő napban a Szentlelket vélik felfedezni, és azt tartják, hogy aki arra érdemes, egyéb szent dolgokat is láthat a napban, de az erre érdemteleneknek csak rémképek mutatkoznak meg.”

Csernikék is minden alkalommal kimennek a hegyoldalba, mert az egy szent hely, mivel ott jöttek le az angyalok létrán, imádkoztak és énekeltek. „Virrasztáskor, amikor jó reggel kimentünk és a napba kellett nézni, a nap mutit (mutat). Láttuk a szentséget, ahogy mutitódott meg. Nagy kereszt volt, sok színből. Három kereszt volt, a két latoré s Krisztus Urunk keresztje középen, az egyenes és nagyobb volt. Láttam, a Szentlelket a kereszt felől. Sokat láttam Krisztust báránykával az ölében. Amikor a nap ment fel. Nem csak én láttam, hanem látták többen is. Amelyik hites volt. Ha nem vagy hites, nem látsz semmit. Más, amelyik nagyon bűnös volt, látta a sátánt, a gonoszt.”

„Ilyen a hit – megyünk”

A kalagoriak mindig „hitesek” voltak. Csernik Antal és családja az idei búcsún is részt szeretne venni. „Ha az Isten megsegít, megyünk. Mit csináljunk? Ilyen a hit, a nagy-magyarországi hit. Szent István Szűzanyamáriára reábízta a népit, az ő karjára, hogy az ő palástjával takarja, őrizze” – hangsúlyozta látogatásunk végén Anti bácsi.