
Fotó: Kristó Róbert
Újabb alkotótábort zárt a hétvégén a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány Gyimesfelsőlokon, a Timár Károly portáján néhány éve kialakított alkotótelepen.
2012. június 04., 15:292012. június 04., 15:29
2012. június 04., 17:312012. június 04., 17:31
Ott jártunkkor Török Csaba fafaragó éppen egy honvédszobron dolgozott, amint megtudtuk, egy helyi vállalkozó rendelte meg a műalkotást halastava „védelmére”. A művésztelepen általában a civil szervezet tagjai vannak jelen, és rajtuk kívül meghívnak mindig pár hivatásos képzőművészt is. Idén két friss végzős, Ferencz Erzsébet (Csíkkarcfalva), illetve Máthé Edit (Nyárádremete) kapott lehetőséget az alkotásra, utóbbinak annyira megtetszett a tábor, hogy a Nyárádmentén szeretne hasonlót létrehozni.
Egy kicsit az időjárás volt kedvezőtlen, amely ezúttal nem adott lehetőséget a természetben alkotni, de hál’ istennek van elég műteremnek kialakított helyiség az alkotótelepen – tudtuk meg Timár Károly házigazdától, a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány vezetőjétől. Mint mondta, jelenleg egy könyvtár létrehozásán fáradozik, ahol szakkönyvek mellett regényeket is olvashatnak a tábor majdani részvevői.
Az idei munkákból szombaton délelőtt nyílt tárlat, amely megtekinthető a gyimesfelsőloki kaszárnyák szomszédságában található alkotóház kiállítótermében.
A tábor további részvevői: Kalló László (Udvarhely), Pap Ibolya (Brassó), Simó István (Magyarország), Szökő Zsolt (Magyarország), Oláh Katalin (Csíkszentdomokos); illetve Bács Béla János, Moldován Zsolt, Vitos Hajnal és Miklós István Csíkszeredából.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
szóljon hozzá!