Csak a túlélésre futja a megyei sportigazgatóságoknál

A verseny- és tömegsport támogatása is az igazgatóság feladatkörébe tartozik – elméletileg •  Fotó: Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság/Facebook

A verseny- és tömegsport támogatása is az igazgatóság feladatkörébe tartozik – elméletileg

Fotó: Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság/Facebook

Ismét belezavarodott saját teremtési folyamatába a kormány, és ez a megyei ifjúsági és sportigazgatóságok meghasonlását, tevékenységeiknek beszűkülését eredményezte. Gyerő Etelka, a Kovászna Megyei Sportigazgatóság megbízott ügyvezető igazgatója az általa vezetett intézmény tavalyi tevékenységéről és gondterhelt jövőjéről beszélt.

Bodor Tünde

2024. szeptember 03., 12:192024. szeptember 03., 12:19

2021-ben a kormány sürgősségi kormányrendelettel akarta szétválasztani a sporttal, illetve az ifjúsággal kapcsolatos intézkedéseket és intézményeket, ennek megfelelően a megyei ifjúsági és sportigazgatóságoknak is két különálló intézményként kellett volna kifejteniük további tevékenységüket.

Minisztériumi szinten meg is történt a két tevékenységi ág szétválasztása, de megyei szinten már nem.

2023-ban létrejött az Országos Sporthatóság (románul Agenția Natională de Sport), ennek alárendeltségébe kerültek az eddigi megyei ifjúsági és sportigazgatóságok, amelyek nevükben is már csak az utóbbi területet vállalták fel.

A háromszéki esetében 930 ezer lejes tavalyi költségvetéssel, amelyből 846 ezer a fizetésekre volt szánva, nagy események szervezésére nem igazán jutott, de ezt a személyzet létszáma is korlátozza: 18-an szerepelnek a szervezeti felépítésben (organigramm), ezek közül hárman az intézmény ügykezelésében lévő besenyői diáktábor alkalmazottai, de szeptembertől már csak heten lesznek a sportigazgatóságnál, és az állások zároltak – derült ki Gyerő Etelka igazgató prefektusi hivatalnak tett minapi beszámolójából.

Az ifjúsági részlegen meglévő három állás októbertől üres, erre a területre költségvetést sem kapott az intézmény.

A könyvelést kiszervezték, személyzeti felelős nincs.

Takaréklángon a besenyői diáktábor is

Ennek következtében idén már a keresett besenyői diáktábor is takaréklángon üzemelt, úgy, hogy a szórványosan érkező csoportok fogadását maga az igazgató vagy egy más alkalmazott végezte. Tavaly még közel 200 ezer lejes saját jövedelem is származott a diákok fogadásából, akiket hat 12–14 férőhelyes házikóban, egy 14 férőhelyes központi épületben, illetve nyáron (mivelhogy az épületben nincs fűtés) egy harmadik szálláshelyen tudtak elhelyezni, de sátorozásra is lehetőséget nyújtottak.

Itt szervezték meg nyári táborukat például a brassói cserkészek, ugyanakkor a pünkösdista egyház fiataljai és a történelem iránt érdeklődők is megfelelő helyszínnek találták a besenyői diáktábort.

Takaréklángon üzemelt idén a besenyői diáktábor •  Fotó: Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság/Facebook Galéria

Takaréklángon üzemelt idén a besenyői diáktábor

Fotó: Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság/Facebook

Bár elméletileg a verseny- és tömegsport támogatása is az igazgatóság feladatkörébe tartozik, a 2023-as évre kapott szűkös támogatás ezt gyakorlatilag ellehetetlenítette. Harminchárom verseny szervezését mégis sikerült partnerként támogatni, illetve a sportminisztérium által kezdeményezett Herkules program keretében múlt év februárjában összesen 170 gyermek vehetett részt kezdő szintű úszásoktatásban, dzsiudzsicu, kosárlabda, asztalitenisz és jégkorong edzéseken. Nyáron további sportágakban is szerveztek hasonló tanfolyamokat. Ezekre összesen 40 ezer lejes támogatást utalt ki a minisztérium.

Az intézménynél uralkodó bizonytalanság és a nem túl vonzó fizetések miatt

szivárognak el az emberek,

magyarázta az igazgató, aki abban reménykedik, hogy a választások után valahogy rendeződik a megyei sportigazgatóság helyzete országszerte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene
2025. július 10., csütörtök

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak

Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak
2025. július 10., csütörtök

Májusban is negatív maradt a természetes szaporulat Romániában

Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Májusban is negatív maradt a természetes szaporulat Romániában
2025. július 10., csütörtök

Legyen zöldebb a város? – a vásárhelyiek válaszait várják

Nemzetközi tervpályázatot akar kiírni a marosvásárhelyi városháza Maros-parti parkok témával, amelynek végső célja közösségi és szabadidős parkok létrehozása. Első lépésként a városlakók véleményét várják, akik egy online kérdőívet tölthetnek ki.

Legyen zöldebb a város? – a vásárhelyiek válaszait várják