Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Év eleje óta majdnem háromszázszor, az elmúlt egy hétben tizenkét alkalommal riasztották a csendőrséget lakott területre merészkedő medvék miatt Hargita megyében – adja hírül a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság.
2024. augusztus 19., 16:172024. augusztus 19., 16:17
2024. augusztus 19., 16:182024. augusztus 19., 16:18
Egyetlen hét leforgása alatt tizenkét bejelentés érkezett a csendőrséghez lakott területen észlelt medvéről Hargita megyében. A csendőrségnek Tusnádfürdőre, Maroshévízre, Fitódra, Csíkszentsimonba, Balánbányára, Zetelakára, valamint Sikaszóba egy-egy alkalommal kellett kiszállniuk biztosítani a helyszínt, míg Salamásra és Csíkszeredába két-két alkalommal riasztották őket.
és hang-, illetve fényjelzéssel elűzni a vadat, a többi esetben ugyanis a medvék már nem voltak a bejelentett helyszíneken a csendőrség érkezésekor.
Összességében 293 bejelentést rögzítettek medvék lakott területen való jelenlétéről a 112-es segélyhívó számon keresztül év eleje óta Hargita megyében – áll a közleményben.
Év végéig befejezik a nagylélegzetű munkálatokat a marosvásárhelyi reptéren, amely a tervek szerint egyszerre hét repülő és 1200 utas kiszolgálására válik alkalmassá. A gond csak az, hogy a Wizz Air októbertől nem indítja újra németországi járatait.
A péntektől vasárnapig tartó időszakot jelölte meg a leghűvösebb hajnalokkal az Országos Meteorológiai Szolgálat az aktuális kéthetes előrejelzésében.
Még egy hetük van a sepsiszentgyörgyieknek, hogy aláírásukkal támogassák az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjeit, valamint államelnökjelöltjét abban, hogy rajthoz állhassanak a választási versenyben.
Javában zajlik Székelyudvarhelyen a néphagyományok, népművészet és népi kultúra életben tartása és átörökítése: nemsokára folytatódnak a Kaszaj Egyesület, az Udvarhely Néptáncműhely és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány közösen szervezett programjai.
Bíróság elé kell állnia annak az előzetes letartóztatásban levő baconi férfinak, aki májusban olajjal kevert benzinnel öntötte le édesanyját, majd felgyújtotta. A középkorú asszony egy hónappal később belehalt égési sérüléseibe.
Két nap, két helyszínen szervezik meg idén Marosvásárhelyen az Ő az út! ifjúsági keresztény fesztivált. Pénteken az Enescu utcában, szombaton a Színház térre várják a rendezvény iránt érdeklődőket.
Négy pontban fogalmazott meg pontosítást csütörtökön a Hargita Megyei Törvényszék közkapcsolatokért felelős irodája a Kétnyelvű táblára cserélték az egynyelvű feliratot című cikkünk kapcsán.
Az egészségügyi rendszert és a közúti hálózatot érintő fejlesztések kapcsán döntött a költségvetés kiigazításáról Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön.
Csergő Tibor polgármester nem volt jelen, nélküle zajlott csütörtökön a gyergyószentmiklósi képviselő-testület szeptemberi rendes ülése. A napirendre került témákat sorban megszavazta a testület, noha lettek volna kérdéseik.
Példás összefogással sikerült megmentenie egy veszélybe került szarvasbikát a székelykeresztúri vadásztársaság vezetőjének, a vadőrnek és az egyik helyi állatorvosnak szerdán délután.
1 hozzászólás