A felvételivel kapcsolatos oktatási kínálat mellett a megújult épületet is bemutatták kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán a sajtó képviselőinek. Ősztől több mint nyolcszáz hallgató képzése kezdődhet el jelenléti oktatással a megújult helyszínen.
2021. július 06., 14:452021. július 06., 14:45
2021. július 06., 22:082021. július 06., 22:08
Fotó: Veres Nándor
A felvételivel kapcsolatos oktatási kínálat mellett a megújult épületet is bemutatták kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán a sajtó képviselőinek. Ősztől több mint nyolcszáz hallgató képzése kezdődhet el jelenléti oktatással a megújult helyszínen.
2021. július 06., 14:452021. július 06., 14:45
2021. július 06., 22:082021. július 06., 22:08
Fotó: Veres Nándor
Az egyetemi épület felújításának első munkafázisa még 2014-ben elkezdődött. Számítottak rá, hogy oktatás közben nehéz lesz dolgozni, így fokozatosan haladtak a munkálatok. Pap Levente dékánhelyettes rámutatott,
„Idén húszéves az egyetemünk, így külön öröm számunkra, hogy megújult épületben jubilálhatunk az októberi évfordulón” – mondta.
ami meglátásunk szerint sikerült is. Az oktatás jelentős része a félemeleten zajlik majd; az új elrendezés szerint pedig az étterem a földszintre került, amely esetében folyamatban van a megfelelő szolgálató kiválasztása. Jelentős előrelépés, hogy a kollégiumi férőhelyek száma háromszáz főre emelkedett.
Fotó: Veres Nándor
Bodor Zsolt dékánhelyettes körbevezetett az épületben. Mint mondta, a legutóbbi munkafázis 2018-ban kezdődött, amely során kül- és beltéri munkálatokat is végeztek.
A dékánhelyettes jelezte, a beruházások költségei 4,5 millió euró fölé rúgnak, amely kizárólag magyar állami támogatásból valósult meg, csakúgy mint az egyetem működése.
Lázár Ede, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja elmondta, hogy az oktatási kínálat a korábbi évekhez hasonlóan alakul: gazdaság-, humán-, társadalom- és mérnöktudomány területekre lehet beiratkozni. A 13 alapképzéses szak mellett 5 mesterképzés is indul, így összesen 322 tandíjmentes és 240 tandíjköteles hely van meghirdetve. Utóbbi esetében továbbra is 250 euró a tandíj, a mesteri szakokon pedig ez az összeg 500 euró. A felvételire való jelentkezés továbbra is online fog történni július 12–21. között ezen a felületen, az eredmények kihirdetésére pedig július 23-án kerül sor.
Fotó: Veres Nándor
„Bár az egyetem oktatói állománya kivétel nélkül megkapta az oltást, és mi is szorgalmazzuk az oltás fontosságát, az oktatás szempontjából ez nem lesz alapfeltétel a diákoknak” – részletezte. Hozzátette,
„Újdonság a Sepsiszentgyörgyön indítandó testnevelés szak edzőképzője, amelynek két hete történt meg az akkreditációs felmérése. Reményeink szerint az őszi felvételin már meg tudjuk hirdetni a szabad helyeket arra a szakra is” – jegyezte meg.
Újságírói kérdésre a felsőfokú ápolóképzéssel kapcsolatban a dékán közölte, az akkreditációs folyamat hosszadalmassága miatt idén még nem fog elindulni, amit sajnálnak, mert komoly érdeklődés mutatkozott iránta.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
3 hozzászólás