„Rajtunk kellett nagyot üssön, hogy a többiek is feleszméljenek”

Ez megviselte őket, ám mivel krízishelyzetben voltunk, nem tudtuk őket eléggé megvédeni. Ebben azért nagyon felelős a közösség, mert az egy dolog, ha úgy gondolják, hogy a tanárok megérdemlik a rájuk zúduló össztüzet, de vajon ki gondolt arra a hétszáz gyermekre, aki abba az iskolába jár? Miért nem tudunk mi, felnőttek egy kicsit körültekintőbbek lenni, amikor vagdalkozunk? Ezen túl

Borzasztó önmarcangolási folyamatok zajlanak. Az biztos, hogy az ügy kirobbanása óta senkit sem hagy nyugodni, mindenki azon gondolkodik, hogy miképpen lehet jobban csinálni.

– Ebben az igen kényes és nehéz helyzetben nevezték önt ki a főgimnázium igazgatójának január elsejétől. Hosszas lelki vívódással hoz meg az ember egy ilyen döntést?

– Nem lehetett hosszasan vívódni, azonnal lépni kellett. Markó Ilona egy jó igazgató volt, és úgy érzem, hogy a közösség nem tudta kellően értékelni. Igazgatni nem lehet úgy, hogy a közösség nem áll teljes gőzzel melléd. Ő teljesen érthető okokból – nem feltétlenül a botrány miatt, de az is hozzájárult –, úgy érezte, hogy nem lehet feláldozni mindent az iskola miatt. Ebben a krízishelyzetben igazgató nélkül maradt az intézmény. Próbáltunk megoldásokat találni, volt A, B, C és D variáns, de esett az A, esett a B, esett a C variáns és maradt a D, aki én voltam.

Diákja voltam ennek az iskolának, megjártam itt a mennyet és a poklot is, láttam hihetetlen nagy emberséget, segítőkészséget tanáraim, diáktársaim részéről, és láttam borzasztó dolgokat is. Amikor visszamentem tanítani az iskolába, volt bennem egy plusz motiváció, hogy ezt az intézményt jobb hellyé szeretném tenni. Sokat jelent számomra ez az iskola.

– Tény, hogy nem tett jót a főgimnázium külső megítélésének a botrány, különösen sokan aggódnak a nagy múltú iskola hírnevéért. Megalapozott ez az aggodalom?

– Tanárnak lenni hihetetlenül szép, de régen sem volt könnyű, és ma sem az. Ha az eredményeket nézzük, akkor a Márton Áron Főgimnázium nem áll rosszabbul egyáltalán, mint ahogy állt például harminc évvel ezelőtt. Erdély egyik legjobb iskolája.

A sorozatos botrányok pedig nyilván nagyon megcibálták a hírnevét. Örülök, hogy egy kicsit befolyásolhattam az új kezdetet azzal, hogy pont 2024. január elsejétől neveztek ki igazgatónak, és ezzel remélhetőleg tényleg magunk mögött hagyjuk a 2023-as évet. Úgy gondolom, egyértelműen kommunikációs problémák vannak kifelé, mert hihetetlenül sok vagány dolgot csinálnak a diákjaink, a pedagógusaink. Sajnos nem ezekkel kerültünk ki a sajtóba, hanem botránnyal, olyannal, amely hatalmasat üt az intézmény hírnevén.

Rajtunk kellett nagyot üssön, hogy a többiek is feleszméljenek. Az embereket a nehéz helyzetben ismered meg igazán. Igen, kapott az iskola nagyon-nagyon sok támadást, részben jogosan, viszont nagyon sok támogató üzenetet is kaptunk, amiből az éreztük, hogy igenis nagyon sok végzősünknek is fontos volt az iskola.

– Milyen konkrét lépések történtek az elmúlt időszakban az iskolában a felmerülő kérdések megválaszolására, arra, hogy többé ne történhessen meg az, ami évekkel ezelőtt megtörtént?

– Markó Ilona már sok mindent elindított, én azokat továbbviszem, illetve újakat indítottam, indítok el. Ettől a csapástól, ami az iskolát érte, remélem, hogy megerősödik a diákönkormányzat. Tennünk kell azért, hogy diákjaink jobban ismerjék jogaikat, kötelezettségeiket, tisztában legyenek például azokkal a határokkal, amiket a felnőttek nem léphetnek át. Tapasztaljuk, hogy a gyermekek nagyon sok mindent tudnak, és úgy gondoljuk, hogy bizonyos dolgokról már nem kell beszélni velük, de ez nem így van. Kommunikálni kell velük. És

Még szorosabban együtt kell működjünk a tanfelügyelőséggel, városházával, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központtal, képzéseket kell tartsunk. Sok még a tennivaló ahhoz, hogy a diákság és a tanárok közösségként egy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz, jobb legyen a kapcsolat. Legyenek jó osztályközösségek, legyenek további kapcsolódások, és mivel minél több a kapcsolódás, annál erősebb a háló, ami tartja ezt az egészet. Közösségként kell megerősödjünk. Tanári közösségünk egy része decemberben részt vett egy resztoratív körön – resztoratív, azaz közösségi helyreállító gyakorlat, konfliktuskezelés –, amelynek a keretét a városháza, a Pedagógusok Háza és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ szakemberei biztosították. Sokat segített, és ezt folytatjuk.

A diákságára, illetve tanári karra kiterjedő kérdőíves felmérés lesz. Egyes osztályokban, ahol szükségét éreztük, voltak, és ha igény lesz rá, lesznek is resztoratív körök. Újraalakult az etikai bizottság, külsős emberek bevonásával. Bízom abban, hogy elég okosak vagyunk ahhoz, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, mivel kötelességünk ugyanazokat a hibákat nem elkövetni, és közösségként megerősödni. Bizakodó vagyok, habár a szemléletváltás nem egyik percről a másikra történik. Remélem, hogy képesek vagyunk eléggé magunkba nézni, jó példával előrukkolni ahhoz, hogy érdemi változás legyen. Ami a szülőket illeti, muszáj velük a kommunikációt szorosabbra fűzni. Nem vertük nagydobra, de az igazgatóság tájékoztatta a szülőket a megtett lépésekről.

– Amikor a pedagógusi pályáról, a tanításról esik szó, mindig felderül az arca. Igazgatóként viszont órákról kell lemondani. Fájlalja?

– Nem lehet teljes állásban tanárként dolgozni, és amellett egy egész intézményt vezetni. Igen, le kellett mondjak osztályokról, de maradt is órám. Igen, le kellett mondjak az osztályfőnökségről is, ami megvisel. Sokan gratulálnak, de mihez?

A család, a férjem maximálisan mögém állt mint mindig. Ha valamilyen érzésről kell beszélni az igazgatósággal kapcsolatban, akkor az első érzés az, hogy nagyon megvisel az, hiszen én mindennél jobban szeretek tanítani. Viszont amiatt, hogy mindennél jobban szeretek tanítani, ezért a kihívásokat is jobban kezelem.

Az iskola minden szempontból egy jó hely kell legyen.

– A botrány kirobbanása óta változott a tanári kar összetétele?

– Nem, nem volt változás. Orbán Zsolt egy éves fizetés nélküli szabadságát tölti, munkaviszonya az intézménnyel fel van függesztve. Mivel ilyen csapás érte az iskolát, akkor nyilván kutya kötelességünk utánanézni dolgoknak. Amit konkrétan el tudok mondani, az az, hogy Szász-Heron Amália Kinga, aki sok éve nevelési tanácsadóként dolgozik az iskolában, és róla is említést tesznek a leleplező cikkekben, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy helyesen cselekedett. Az említett időszakban, 2004-től 2009 szeptemberéig gyereknevelési szabadságon volt, illetve amikor határátlépési gondokat észlelt, azonnal jelezte. Az, hogy utána mások mit léptek, más kérdés.

A hivatalos szervek a tanintézmény részéről minden támogatást megkapnak. Már Markó Ilona elindította a belső vizsgálatot, én folytatom, de örülünk annak, hogy a hivatalos szervek is végzik a dolgukat. Erről nem tudok még egyelőre beszélni, mert ez folyamatban van. Tény, hogy egy újságcikk alapján senkit nem lehet az állásából elbocsájtani.

– Mi a legnagyobb tanulsága az elmúlt heteknek?

– Naiv vagyok, magamból indulok ki. Számomra teljesen egyértelmű, hogy nem lépünk át határokat.

És mégis van felnőtt, aki nem így cselekszik. Ez azt jelenti, hogy még jobban oda kell figyelni, a védőhálót még erősebbre kell szőni. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a botrány kapcsán a csíkszeredai és az erdélyi magyar közösség leszerepelt. Fel kellene nőjünk ahhoz, hogy ha problémát észlelünk, akkor jelezzük. Álljunk ki magunkért, diákjainkat is folyamatosan erre biztatjuk, de vigyázzunk arra, hogyha valaki bajban van, akkor nem feltétlenül a belerúgás az, ami segíti. Azt tapasztaltam, hogy a diákjaink jobban tudják ezt, mint sok felnőtt, ezért én büszke vagyok rájuk. Nekünk olyan diákjaink vannak, akik képesek jobbá tenni a világot. Ehhez pedig mindenképpen több eszközt kell adjunk a kezükbe.

A cikk először lapcsaládunk hetilapjában, a Heti Hírmondóban jelent meg 2024. január 19-én.