Időközben a szakirodalomban a kép tárgya is megjelent címként, így a kép harmadik megnevezése a Krisztust feltalálják a pásztorok, amely más megfogalmazásban (más képek címeként) a pásztorok imádásaként ismeretes. A festőről megjelent monográfiában, illetve későbbi tanulmányaiban Jurecskó László a programképek sorában tárgyalja a művet, a Bibliai este című olajkép és a csak reprodukcióból ismert Bűnbeesés (Ádám és Éva) címen ismert faliszőnyeg társaságában. Valamennyi nagyméretű, monumentális alkotás, ami nem szokatlan Boromisza életművében. Meglepő azonban a művek témája, illetve tárgya.

Kérdés, mi válthatta ki Boromisza ilyen hangsúlysos odafordulását ehhez a témákörhöz. A választ a festő akkori helyzetében kell keresni.

Boromisza 1904-től dolgozott a nagybányai szabadiskolában, kezdetben Ferenczy Károly, majd Iványi Grünwald Béla irányításával. Előzőleg Budapesten Ferenczy úgynevezett magániskoláját is látogatta. Az évek során egyike lett a művésztelep leginkább megbecsült résztvevőinek, értékelték tehetségét, eredeti látásmódját. 1906 után az úgynevezett neós csopothoz tartozott, expresszív, erős színfoltokkal, kontúrokkal festett képei mindenütt felkeltették a figyelmet. 1910-11 fordulóján azonban egy régóta készülő konfliktus tört ki a művésztelepen.

A fiatalok, a „második nemzedék” modernista képviselői beleszólást kértek a szabadiskola és a telep ügyeinek intézésébe, nem utolsó sorban a szubvenció elosztásába.

Boromisza egyik barátját, a festő Harsányi György Lajost vélt, vagy valós helytelen magatartás okán kizárták az iskolából (elvileg egy szabadiskolából ki se lehetne zárni valakit), Boromiszát pedig kihagyták a következő évek kollektív kiállításaiból, többek között a kolónia 15 (valójában ekkor már 16) éves történetét bemutató 1912-es kiállításból. Hosszú volna itt az egész konfliktust, annak szálait áttekinteni, Boromisza helyzetének (és ezen belül a Triptichonnnak) a megértéséhez mégis hozzátartozik egy végtelenül kisszerű eset:

Így túl azon, hogy a vitában kinek volt igaza, Boromisza méltán érezhette nagyon megalázónak, igazságtalannak a vele történteket, kirekesztését, megszégyenítését. Erre adott méltó választ a programképekkel.

A Triptichont 1914 januárjában állította ki először Budapesten a Könyves Kálmán Szalonban. A katalógusban néhány képhez, így a Bibliai estéhez és az ott „A nagy Megújulás” címmel kiállított Triptichonhoz magyarázó szöveget mellékelt. A Triptichon esetében a következőt: „A Múlt, a fénytelen barlang előtt anya [anyja] karjain az ifjú Eszme. Még nincsen zengő szava, csak kitárt, hívogató karjai és a szivárványszínes ég alatt, hegyek, mezők és városok férfiai, asszonyai, gyermekei indulnak, rohannak, táncolnak feléje. A bíborgúnyás legény, aki mámorosan kiált, talán harcos prófétája lesz egykor az eszmének. A mezítelen asszony s a gyermek már értik is szavát, s mindent elvetettek magukról: újjászülettek a csodálatos igében.”

Minden más művészet a sötét múlthoz tartozik, halott, beleértve a nagybányai vezető mesterek naturalista-impresszionista festészetét is.

Bár soha nem lehet biztosan tudni mi minden jár egy alkotó művész fejében munka közben (vagy előtte, az előkészületek idején), a művek alapján a gondolatmenet, a minták, valamennyire visszakövethetők. Ezek többnyire nem véletlenszerűek, egy ilyen programkép esetén, mint a Triptichon, biztosan nem.

És nem csupán a szakirodalom által említett szecessziós vonalvezetés, hanem szellemi háttere és mondanivalója (programképről van szó, szavakban is megfogalmazott mondanivalóval!) okán is. A bíborgúnyás ifjú maga a Próféta, aki a Megváltó Új Művészetnek tör utat, az ő eljövetelét hírdeti.

A marosvásárhelyi konferencián kibontakozott egy vita arról, hogy kiket is ábrázol konkrétan a kép.

Mindkét állítás igazolható korabeli portréfotókkal, és valójában a kérdésnek nincs is túl nagy jelentősége, hiszen kétségtelen, hogy bárkiről mintázta volna is, a Próféta magát Boromiszát és feleségét testesíti meg. Van itt azonban még valami: a kép talán leginkább Ferenczy Károlynak szól. Az ő „árulását” vehette igazán a szívére Boromisza. Ferenczy nem szólt bele a vitába, de a háttérben az alapító mesterekkel értett egyet, magánlevelezésében Boromisza ellen beszélt, és ez nyilván nem maradt titok. És lehettek más megnyilvánulások is, amelyeket nem jegyzett fel senki.

Amelyek, továbbá, eleinte nem állnak távol a szimbolizmustól sem, és Boromisza elég egyértelműen utal is erre. A kép tárgya áttétellesen azonos Ferenczy Királyok imádása című képével, a Ferenczy képen jobb szélen ülő két angyal Boromiszánál a középső tábla bal szélén látható, nagyon hasonló beállításban, miközben festésmódja egy Van Gogh képet idéz. Ferenczy Keresztlevétel (Sírbatétel) című képének Magdolnáját idézi a Proféta kiáltó, karját magasba emelő alakja is, a zöld ellenpárját, bíborvörös leplet viselve.

A Triptichon színhasználata ugyanakkor Boromisza Fauve-korszakának palettáját hozza. Az intenzív lokál-színek használata, akárcsak az alakok szándékos elrajzolása a 20. század eleji primitívizmus kultuszának része,

E tekintetben biztosra vehető, hogy André Derain A tánc (1906) című képe is a festő szeme előtt lebegett miközben a Triptichont festette.

Külön figyelmet érdemelnek az alakok mögött látható jelenetek, pásztorok, tevegelő sivataglakók, hegyek, Nagybánya, egyszóval a Mindenség.

© Boros Judit

A marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ egy kulturális és közéleti rendezvények közintézménye, amely a Marosvásárhelyi Helyi Tanács fennhatósága alatt működik. Célja a kultúra és a kreatív, oktatási, művészeti és ifjúsági tevékenységek népszerűsítése, valamint a helyi örökség és a turisztikai lehetőség támogatása.

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala
Bel- és Külkapcsolati Osztály

(X – Fizetett hirdetés)