
• Forrás: Sárik Péter
Erdélyi lemezbemutató turnéra indult június végén a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann, a tizenegy helyszínen fellépő zenekar a hamarosan megjelenő, Jazzkívánságműsor magyarul 2. című legújabb albumát hozta el. Sárik Péter zongoraművésszel, zeneszerzővel beszélgettünk.
2021. július 04., 20:082021. július 04., 20:08
2021. július 04., 20:202021. július 04., 20:20
A június 30-ától július 10-éig tartó erdélyi turnén a zenekar tizenegy helyszínen – Nagykároly, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Nagyszeben, Kovászna, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Barót és Gyergyóremete – fordul(t) meg.
„A Jazzkívánságműsor magyarul programunk hamarosan megjelenő új lemezét mutatjuk most be, ami annyira új, hogy az erdélyi közönség hallhatja legelőször” – mesélte a Székelyhonnak Sárik Péter, a zenekar alapítója. A repertoárban szerepelnek többek között olyan ismert előadók dalai, mint Kovács Kati, Demjén Ferenc, Katona Klári, Presser Gábor, Somló Tamás, R-GO, valamint Bagossy Brothers Company-szerzemények is, amelyeket dzsesszes feldolgozásban hallhat a közönség.
A daloknak Falusi Mariann énekes „ad hangot”, akivel még 2008-ban volt az első fellépésük New Yorkban. Azóta rengeteg műsoruk volt együtt, valamint két lemezük is született. Immár harmadik alkalommal járnak közös erdélyi turnén – először duóban léptek fel, majd 2018-ban a Jazzkívánságműsor magyarul első lemezével, most pedig a másodikkal látogatnak el – többek között – Székelyföldre.
• Videó: Sárik Péter Trió & Falusi Mariann
– részletezte erdélyi fellépéseivel kapcsolatosan Sárik, aki a mostani koncertek kapcsán azt is megemlítette, úgy látja, nagyon megviselte az embereket a vírushelyzet, a bezártság, a normális élet hiánya. Elmondása szerint nem csak a művészeket törte meg ez az időszak, de a közönségen is látszik a járvány hatása.
• Forrás: Sárik Péter
„Nagyon kell most a zene, az együttlét, a közös élmény, ami újra feltölti a szíveket, a lelkeket. És ezt a feltöltést mi el is végezzük a koncerteken. Látom a boldog arcokat a fellépések végén, látom a könnyeket a szomorú dalok alatt, sok minden kiszakad az emberekből”. Sárik szerint
„Marosvásárhelyen hét ráadásszámot adtunk, szó szerint nem akartak leengedni a színpadról. Csodálatos ekkora kihagyás után újra érezni ezt a szeretetet” – lelkesedett.
A világjárvány értelemszerűen a fellépések számára is jelentős hatással volt – kis megszakítással 14 hónapos leállást kellett „túlélni”. Mint részletezte, míg 2019-ben száztíz koncertje volt, a Triónak is majd’ kilencven, ezzel szemben 2020-ban összesen nyolc.
„Minket, korábban rengeteget fellépő művészeket még inkább sokkolt a leállás. Próbáltuk a lehető leghasznosabban eltölteni a kényszerszünetet, először is kipihentük magunkat, aztán pedig két új lemezt is késztettünk” – részletezte. Az egyik, amivel most turnéznak nálunk, a másik pedig Bartók Béla operájának, A kékszakállú herceg várának dzsesszes újraértelmezése.
„Így most, hogy újra lehet koncertezni, vadonatúj programokkal állhatunk a közönség elé. Fontos, hogy ezek igazi, a közönséggel együtt éneklős örömkoncertek, és a dzsessz csak hab a tortán, szóval bátran ajánljuk azoknak is, akik még soha nem voltak dzsesszkoncerten, mert ez az is, meg nem is” – zárta a beszélgetést.
A Jazzkívánságműsor magyarul 2. további programja
Július 5.: Kovászna (Városi Művelődési Ház szabadtéri színpada, 18:00 óra)
július 6.: Kézdivásárhely (Vigadó, 19:00)
július 7.: Székelyudvarhely (Városi Park, 19:00)
július 8.: Csíkszereda (Ólommadár udvara, 19:00)
július 9.: Barót (Művelődési Ház, 19:00)
július 10.: Gyergyóremete (Balás Gábor Művelődési Ház előtti tér, 20:00)
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!