
Fotó: Veres Nándor
Huszonöt évre bérbe vette a csíkszeredai önkormányzat a Szent Kereszt Plébániától az Angyalkert-napközi udvarát – erről döntött pénteki rendkívüli ülésén az önkormányzati képviselő-testület.
2023. július 14., 11:292023. július 14., 11:29
Soron kívüli ülésen döntöttek a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteken arról, hogy a nemrég felépült Angyalkert napközi udvarát bérbe veszik a Szent Kereszt Plébániától 25 évre.
A város korábban már átvette a napközi épületét szintén 25 évre, ezzel az utóbbi döntéssel pedig az udvar is önkormányzati ügykezelésbe került.

Huszonöt évre vette át a város a magyar kormány támogatásával a Szent Kereszt Plébánia által felépíttetett Angyalkert Napközit, amely lehetővé teszi, hogy a Szív utcai épületben óvodai csoportok indulhassanak.
A Szív utcai létesítmény 5240 négyzetméteres udvaráért négyzetméterenként 0,55 eurót, azaz összesen
Ősztől ugyanis az Angyalkertben is elindul a tanév több csoporttal, illetve a felújítás alatt álló Micimackó Óvoda három csoportja is ide fog járni ideiglenesen, amíg be nem fejeződnek az átépítési munkálatok a Mihail Sadoveanu utcai székhelyüknél.
Az Angyalkert napközit a Szent Kereszt Plébánia építette fel a Szív utcai területére Magyarország Kormányának támogatásával. A munkálatok 2020-ban kezdődtek, idén ősszel pedig a Kis Herceg Óvoda égisze alatt el is kezdi működését.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
2 hozzászólás