Hirdetés
Hirdetés

Bemutatták az új évadtervet, nem hirdet bérleteket idén a Csíki Játékszín

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt idén nem hirdet bérleteket a Csíki Játékszín, a tavalyi évadban elmaradt bérletes előadásokat azonban pótolni fogják. Az új évadra hét bemutatót tervez a színház.

Iszlai Katalin

2020. szeptember 23., 16:362020. szeptember 23., 16:36

A jelenlegi színházi évad elmaradt nagyszínpadi előadásainak pótlásáról és a 2020/21-es évad tervezett előadásairól tartott sajtótájékoztatót szerdán a Csíki Játékszín, amely megújult arculatát is bemutatta.

Hirdetés

Félházzal működhetnek

Mint Kányádi Szilárd igazgató rámutatott, a járványhelyzet miatt egy ideig a tevékenységük szüneteltetésére kényszerültek, így a bérletes nézőik nem tekinthették meg az összes olyan produkciót, amelyre jogosultak voltak. Ezért a 2019/2020-as évadra megvásárolt bérletek az új évad két előadására is érvényesek lesznek. A bérletes nézőket két csoportra osztják, és telefonon felveszik a kapcsolatot minden érintettel, hogy egyeztessenek az időpontokról. Erre azért van szükség, mivel

a járványügyi korlátozások miatt a színház csak félházzal működhet: a rendelkezésre álló 307 helyett mindössze 150 ülőhelyet használhatnak.

A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt továbbá az új évadban nem árusítanak bérleteket. Azon nézők viszont, akik továbbra is mecénásai, támogatói szeretnének lenni a színháznak, mecénási- és támogatói kártyát vásárolhatnak. A mecénás kártya 500 lej fölötti értéket jelent, amellyel a színház valamennyi előadása megtekinthető. A támogatói kártya 250 és 500 lej közötti értéket fed, és három tetszőlegesen választott produkcióra váltható be.

A járványhelyzetre való tekintettel a maszk viselése a gyerek- és felnőtt nézők számára is kötelező lesz.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Hét bemutató

Az új évadra hét bemutatót tervez a színház. Az elsőt október másodikán tartják, amikor Kárpáti Péter Pájinkás János című drámáját tekinthetik meg a nézők Barabás Árpád rendezésében. Ezt követően, október 9-én a Mikó-vár udvarán már játszott III. Richárd című királydráma beltéri, összetettebb változatát láthatja a közönség, amely eltér a kültéri előadástól. Ezekre az előadásokra lesznek érvényesek a tavalyi bérletek, a produkciók a következő hónapok során egymást váltogatva kerülnek majd műsorra. A fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók lesznek mindkét előadásra.

Az évad többi bemutatóját és az előző évadból műsoron tartott előadásokat viszont kizárólag jegyekkel lehet majd látogatni.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az évad harmadik bemutatója egy gyerekelőadás lesz: Muszty Bea és Dobay András szerzőpáros mesemusicaljét, A Kék Csodatortát láthatják a kisebbek Visky Andrej rendezésében. Az idei szilveszteri előadás Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettje lesz, amelyet Kányádi Szilárd rendezésében mutat be színház. Ezt követően ősbemutatóval folytatódik az évad: egy újabb közösségi színházi előadás készül Mit szól a szomszéd? címmel. Az előadás szerzője Dálnoky Réka és az alkotócsapat, rendezője Bartalis Gabriella. Hatodik bemutatóként Zakariás Zalán rendezésében Georges Feydeau, a francia bohózatíró egyik legismertebb vígjátéka, a Bolha a fülbe lesz látható. Az évad végül egy nagyszabású produkcióval zárul: Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter Valahol Európában című közismert musicaljét, amely Radványi Géza és Balázs Béla filmje alapján készült, Somogyi Szilárd jegyzi rendezőként.

Az évad valamennyi előadása a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Újítások a színháznál

Az előadások ismertetését követően a színház megújult arculatát is bemutatták. A „rebranding”, azaz újramárkázás során az összes arculati elemüket módosították, tehát egyebek mellett

új logót hoztak létre az intézmény kezdőbetűinek felhasználásával, amely elfordítva egy szívet ábrázol.

Emellett dolgoznak a weboldaluk megújításán is, ezt várhatóan október elején láthatja majd a közönség. Az új arculat elkészítésére László Hajnalka grafikust kérte fel a színház.

A találkozó végén a városban nemrég szárnyra kelt híresztelésre is rákérdeztünk, amely szerint Kányádi Szilárd távozni készül a színház éléről. Az igazgató ezzel kapcsolatosan annyit mondott: „lépéssorozatok” történtek az intézményen belül, de egyelőre nem hivatalos az erre vonatkozó döntés, így a későbbiekben fog majd beszámolni a részletekről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés