Fotó: Szászrégeni Polgármesteri Hivatal
Nappal vízsugarakkal és zenével, este ráadásként fénysugarakkal is vonzza a közönséget a Szászrégenben nemrég felavatott zenélő szökőkút. Az új látványosság körül a központi park is megújult, játszótér és pihenésre alkalmas padok várják a helybélieket és turistákat.
2024. szeptember 01., 20:422024. szeptember 01., 20:42
A helybéliek mellett a környékbeli településen élők, de az átutazók is meg-megállnak pihenni, fagyizni Szászrégenben a központi parkban. Valamikor vásártérként is működött, ahol a termények és állatok cseréltek gazdát. Az '50-es években a vásárt máshova költöztették, ide pedig parkot alakítottak ki, padokkal, szobrokkal és szökőkúttal.
Márk Endre, Szászrégen polgármestere korábban a Székelyhonnak elmondta, hogy
A központi park felújítása, részleges átalakítása régi terv volt, amelyet több részben, idén év elején kezdtek el megvalósítani.
Fotó: Szászrégeni Polgármesteri Hivatal
Önerőből tették rendbe a parkot, beásták a földbe a vezetékeket, újrakövezték a teret, sétányokat, játszóterek alakítottak ki. Ezzel egyidőben elkezdték a szökőkút felújítását is.
A napokban felavatott központi szökőkút 9–23 óra között szólal meg, minden óra első húsz percében. Aki a fényjátékokat is szeretné látni, annak 19–23 óra között kell elfoglalnia a helyét a kút körüli padokon.
Fotó: Szászrégeni Polgármesteri Hivatal
Olvasóink beszámolója szerint minden este kisebb tömeg gyűl össze a központi parkban, hogy újra és újra megnézzék a fényjátékokat és meghallgassák a zenét.
Kislányok és kisfiúk, lányok és legények, asszonyok és férfiak öltöttek népviseletet szombaton szerte Udvarhelyszéken. Örömmel és büszkén mutatták meg egymásnak és ünnepeltek közösségben az Udvarhelyszék Népviseletben rendezvénysorozat több helyszínén.
Több mint kétszáz őshonos gyümölcsfát ültettek el Erdőszentgyörgyön a református esperesi hivatal mögötti téren szombaton délután avatóünnepség keretében.
Összesen hét, 25 és 61 év közötti személyt vettek őrizetbe pénteken délután egy csíkszeredai nagyáruháznál kialakult spontán konfliktust követően – egészítette ki korábbi közleményét a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel adott ki közleményt a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, amely óvatosságra inti az autóvezetőket és a gyalogosokat is a balesetek elkerülése érdekében.
Közös értékekre, hitre és önzetlenségre épül a Magyarok Kenyere program, amelynek keretében ünnepi búzaösszeöntést szerveztek szombaton a felső-csernátoni Malomkertben. Székelyföld hagyományos székei, városai és falvai képviseltették magukat.
Imára és szolidaritásra szólította fel szombaton a Román Patriarkátus valamennyi egyházmegye papságát és híveit a közelgő viharok és heves esőzések miatt. Közben a környezetvédelmi minisztérium vészhelyzeti bizottsága rendkívüli ülést tartott.
Két személy – köztük egy gyermek – sérült meg a Nyárádtőnél történt balesetben, amely során két motorkerékpár és két személyautó ütközött össze szombaton délután – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet.
Minden szilvafát összetörtek a medvék Dénes Ferenc Székelyderzshez közeli gyümölcsösében, így kénytelenek lesznek azokat kivágni, bízva benne, hogy új hajtások jelennek meg idővel.
Vasárnap este nyolctól hétfőn délelőtt tíz óráig heves esőzések és viharok miatti narancssárga jelzésű riasztás lesz érvényben Moldvában, Dobrudzsában, Munténia keleti felében, illetve Erdély keleti és délkeleti részében.
szóljon hozzá!