
Dálnoky Réka, Botos Bálint és Nagy Pál. Reményeik szerint áprilisban is többször játszhatják az új produkciót
Fotó: Erdély Bálint Előd
Bemutatóra készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: a Vihar című darab olyan emberi konfliktusokat dolgoz fel, amelyek ma nagyon aktuálisak. A produkciót szombaton és vasárnap is játsszák.
2021. március 23., 18:382021. március 23., 18:38
2021. március 24., 16:302021. március 24., 16:30
Nem volt kihívásoktól mentes a próbafolyamat, hisz Botos Bálint rendezővel még a tavalyi MAFESZT-ten született meg az együttműködés ötlete, a terv végül átalakult: az eredetileg betervezett novellagyűjtemény helyett A. Ny. Osztrovszkij Vihar című műve darabját vitte színre a társulat. Fontos pillanat ez a Tomcsa Sándor Színház társulatának életében, hisz egy év után ez lesz az első, felnőtteknek szánt nagyszínpadi előadás, amelyet be tudnak mutatni, jegyezte meg Nagy Pál színházigazgató.
Osztrovszkij talán legismertebb műve mintegy adta magát, hiszen mindamellett, hogy örök emberi témákat dolgoz fel, elsősorban az otthonába bezárt ember életéről beszél, arról, hogy az összezártság, a generációk együttélése milyen feszültséget generálhat a családban, fejtette ki a meghívott rendező.
– sorolta Botos Bálint megjegyezve: a 19. századi orosz kisváros története ilyen szempontból ma is nagyon aktuális.
A produkció izgalmas látványvilággal is kecsegtet, árulta el Dálnoky Réka, a székelyudvarhelyi színház művészeti vezetője: a díszletet és a jelmezeket Bajkó Blanka Alíz tervezte, a koreográfiát pedig Bordás Attila állította össze.
Mindkét esetben csak félházzal zajlik majd az előadás, szabad helyek azonban még vannak, tudtuk meg az intézmény vezetőségétől. A jövőbeli előadások időpontja attól függ, hogyan alakul a járványhelyzet a városban, a terv szerint azonban áprilisban többször is színre viszik majd a darabot. Egyébként a Vihar című előadáshoz is készült interaktív műsorfüzet: a Margóban ezúttal is számos, a darabhoz és az előadáshoz kötődő érdekes információhoz lehet majd jutni.
Elmaradnak az előadások
Sérülés miatt kénytelen elhalasztani a soron következő előadásokat a Tomcsa Sándor Színház – közölték szerdán. Elmarad tehát a március 27-re betervezett bemutató és 28-ra betervezett Vihar című előadás, valamint a március 30-ra és 31-re tervezett Hapci-szigetek előadás. A már megvásárolt jegyek visszaválthatók vagy későbbi időpontban érvényesíthetők.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!