Fotó: Portik Csaba
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
2025. május 08., 22:112025. május 08., 22:11
A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában megtartott csütörtöki esemény mottója: Légy te áldott találkozás minden téged keresőnek. Ezzel a mottóval is a segítő szakma emberközpontúságára és méltóságára hívták fel a figyelmet.
Fotó: Portik Csaba
Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója arra emlékeztetett, hogy
„Aki már a saját bőrén tapasztalta az ápolók munkáját, az tudja, hogy nagyon nehéz munka.
Fotó: Portik Csaba
Nemcsak az emberekkel foglalkozni nehéz, hanem maga az ápolás, a beteg emberekkel való foglalkozás is nehéz. Ez nagyon kimeríti, elfárasztja az ápolókat. Azt szoktam javasolni számukra, hogy bármennyire is sok a tevékenység, próbáljunk visszatérni valahogy a léthez,
– fogalmazott Sajgó.
A szakmai programban választható műhelymunkák is helyet kaptak: a résztvevők mozgásműhelyen, demenciával, palliatív gondozással, valamint erőforrás-teremtéssel kapcsolatos foglalkozásokon mélyíthették tudásukat azok, akiknek a munkáját nem lehet automatizálni, akiket nem lehet robotokkal pótolni.
A rendezvény házigazdája Kiss Gabriella a Szent Erzsébet Idősek Otthona szakmai vezetője kiemelte:
Ilyen erőforrásnak szánták a csütörtöki konferenciát is. Hiszen, mint elhangzott, fontos a találkozás, hogy egymást is erősíteni tudják, fontos, hogy megérezzék, megtapasztalják az egység erejét.
„Nem könnyű ápolónak lenni, hiszen mindaz, ami saját életükben történik, akár ha szomorúak is éppen, azt is félre kell tudnia tenni. Arra a nyitottságra, őszinteségre, segítőkészségre, amit nap mint nap nyújtanak az ágyban fekvő betegeknek, nincsenek szavak, amivel értékelni lehetne. De ezek a jócselekedetek az égben fel vannak írva” – mondta Kiss Gabriella.
A Gyulafehérvári Caritas tavaly 4952 személyt gondozott otthonaikban, míg 289 főt ápoltak intézményi keretek között – ez is mutatja, mekkora szerepet töltenek be a szervezet munkatársai az idősek, betegek életében.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Nemzetközi tervpályázatot akar kiírni a marosvásárhelyi városháza Maros-parti parkok témával, amelynek végső célja közösségi és szabadidős parkok létrehozása. Első lépésként a városlakók véleményét várják, akik egy online kérdőívet tölthetnek ki.
szóljon hozzá!