A klub, ahol dolgozom, semmilyen állami támogatásban nem részesül, de itt az állami tulajdonú klubok is önfenntartók. 1600 embert mozgatunk meg minden héten, a 6 hónapostól kezdve a 70 évesig, vagy még öregebbekig. Az általuk fizetett tagdíjból működik minden. Egyszerű a képlet: minél többet sportol valaki, annál kevesebb óradíjat kell fizessen. Aki hetente egyszer érzi szükségét, hogy mozogjon, annak egy órára magasabb a hozzájárulás, aki pedig naponta edz, hogy versenyezhessen, annak kevesebbet kell fizetnie egy órára. Az 1600 embert pedig nagyon sok edző, szakember irányítja.

Én az élsportolókkal foglalkozom, 5 évesektől 19 évesekig. Hála Istennek, eredményes a munkám. Országos bajnokaim vannak. Nemzetközi versenyeken nem nagyon indulhatunk, mert a versenyzés költségeit is a szülők kell állják. Akikkel versenyekre járok, azok legalább öt éve tornásznak már, és évente 300–350 érmet hoznak különböző szintű versenyekről. De ezek az érmek is komoly eredményt jelentenek, hiszen 17 évvel ezelőtt, amikor ideköltöztem, a brit torna a 23. volt a világranglistán. A világ élmezőnyéhez tartozó edzők dolgoznak itt. Ezen kívül vannak versenyek, ahol egy-egy szeren bizonyítják tudásukat, például talajon vagy lovon, korláton. Minden sportoló úgy indul, hogy komplex, hatszeres tornász lehessen, aztán pedig, ahogy növekedik, a testalkatától függően dől el, hogy melyik szeren lesz jó. A mi időnkben másképp volt, akkor mindent kötelező volt csinálni.

Ami viszont nagyon lényeges: az élsport nem a kezdetektől indul. Több lépcsőn át jut a gyermek oda, hogy tornász akarjon lenni. Az elején csak az a fontos, hogy a gyermek megszeresse ezt a sportot. Egyszerű:

– Mindezt meg lehetne itthon is valósítani?

– Igen, és volt is ilyen tervem. A 30 éves találkozómon beszélgettem többekkel. Egyedül Elekes László látott benne fantáziát. Mások végig sem hallgatták: azonnal rávágták, hogy itthon ezt nem lehet megcsinálni. Azt gondolták, hogy mindenki legalább tíz órát kellene tornásszon hetente. De

Hajlékonyság, térérzék, erő fejlesztésére nagyon jó. Itt természetes dolog, hogy például a rögbiválogatott tagjai is hetente lejárnak tornászni. 30–40 éve még Gyergyószentmiklóson is mindenki a tornával kezdte, és később váltottak például jégkorongra. A tornaélsportban pedig azok maradtak, akiket alaposan kiválogattak, és most is ez kellene legyen a modell.

Itt, vakációban egy tűt nem lehetne elejteni. Egész napos programok vannak szervezve az iskolából kiszabadult gyermekeknek, a szülők mindent megtesznek, hogy a gyermekük mozogjon felügyelettel, biztonságban. A tornafoglalkozások között kézügyességi gyakorlatokat, intelligenciát fejlesztő szórakoztató programokon, játékokon vehetnek részt. 

Nem tettem le róla, hogy hazajöjjek, ha kialakulna egy csapat, amely ebben részt vesz, jó lenne. Edzők, gyógytornászok, más segítők kellenek. Itt, Angliában mindennapos dolog, hogy egy anyuka elhozza a fiát vagy kislányát edzésre, és kedvet kap hozzá, hogy az edző irányításával, maga is foglalkozik a gyermekkel. Idővel elvégez egy szakkurzust is, és önkéntesen dolgozik a klubnál.

– És kell, aki tornásszon...

– Na, igen. Ez is egy lényeges dolog. Nem csak a gyermekekkel kell foglalkozni, hanem az idősebbeket is meg kell mozdítani. Itt mindenki mozog, sportol valamit. Hetente legalább egyszer vagy kétszer tornászik, fitneszterembe megy, ahol edzők várják, akik kizárólag azzal foglalkoznak, hogy az idősebbek állóképességét segítik. És az idősek nagyon is fontosnak tartják a tornát egészségük karbantartása érdekében. Az utcán is lehet látni: mindenki szalad. Gyergyóban ennek a fontosságát kell megértetni az emberekkel. Van, amiért fizetni kell, és ezt nem mindenki tudja megengedni magának. Ám van, ami csak elhatározás kérdése, és nem kerül semmibe, hogy valaki tegyen az egészségéért. Itt, a klubnál, ahol dolgozom, komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy reklámozzák:

Éppen így vannak kialakítva a klub szolgáltatásai. Persze ahhoz, hogy a jelenleginél lényegesen többen sportoljanak, mozogjanak, idő kell és sok munka. És egy másik szempont: itt a sportolást, még ha éppen egyéni sportot, tornát jelent is, közösségi élményként élik meg az emberek, egy csapatnak, egy klubnak a tagjai, mely életében szívesen vesznek részt. Nem fognak triplaszaltózni, de jól érzik magukat.

Amit még hiányolok, hogy az otthoniak nem nagyon fognak hozzá, hogy saját dolgaikat javítsák. Az elöljárókra várnak olyan dolgokban is, amit a közösség, a szomszédság, ha összefogna, el tudna végezni.

–  Mit üzen, mit tanácsol az itthoniaknak?

–  Elsősorban a sportoló gyermekek szüleinek üzennék: ne a pénzeszsákot lássa a gyerekében. Ne azért vigye edzésekre, hogy majd egyszer a fia vagy lánya híres sportoló lesz, és a befektetett idő és pénz megtérül. Lehetséges, hogy így lesz, de ne ez legyen a fontos, hanem a sportolás szeretete. Én sosem azt számoltam, mennyi pénzt fogok keresni, ha nyerek. Persze, jól esett az anyagi javadalmazás, de az az igazi eredmény, amit az évek alatt a sportból megtanultam, megéltem. Az nem veszik el soha. Sok sikert kívánok az összes sportolónak otthon, próbálják úgy megélni a sportolást, hogy ne minden a pénz körül forogjon. A sportoló azért sportoljon, mert szereti, és tegyen meg mindent, hogy ő maga jobb legyen önmagánál. Az ő szintjén hozza ki magából a maximumot.