Fotó: Pixabay.com
Keddi parlamenti szakbizottsági meghallgatásán Mugur Isărescu kijelentette, hogy Román Nemzeti Bank (BNR) jelenleg nem tartja megvalósíthatónak az euró bevezetését.
2024. október 01., 19:022024. október 01., 19:02
A jegybank újabb mandátumra jelölt kormányzója elmondta, hogy
„Ha ez négy, öt vagy hét éven belül sikerül, valószínűleg akkor vezetjük be az eurót, korábban nem lehet” – idézi az Agerpres hírügynökség Isărescut.
Kifejtette, egy olyan ország, mint Románia, amelynek a bevételei nem érik el a GDP 30 százalékát, csak az adóelkerülés felszámolásával, az adókedvezmények minél nagyobb mértékű csökkentésével, és nem utolsósorban politikai akarattal tudja elérni a fejlesztési céljait.
Hangsúlyozta, hogy a deficit csökkentéséhez kombinálni kell a kiadások lefaragását a bevételek növelésével. Az utóbbi cél teljesítéséhez szerinte elengedhetetlen az adóreform, mert ez növeli a pénzpiacok bizalmát Romániában, és az ország olcsóbban juthat hozzá külföldi hitelekhez – magyarázta Isărescu. Hozzátette, hogy az adóreform politikai akarat kérdése, és választási évben nem lehet végrehajtani.
Az újabb mandátumra jelölt szakember ugyanakkor elmondta: köztudott, hogy az árak féken tartása kedvez a makrogazdasági és pénzügyi stabilitásnak és a fenntartható, hosszú távú gazdasági növekedésnek. Ezért
A jegybank másodlagos célja – még ha ezt a törvény nem is írja elő – éppen a pénzügyi stabilitás biztosítása – tette hozzá.
Isărescu elmondta, hogy az árak stabilan tartása nem egyszerű feladat, mert
„Mi megpróbáltuk úgy csökkenteni az inflációt, hogy ne idézzünk elő recessziót, és az utóbbi években legalább részben sikerrel jártunk” – jelentette ki.
Szerinte jelenleg a román gazdaság legnagyobb problémáját a magas – 6 és 8 százalék közötti – költségvetési deficit és a külkereskedelmi mérleg hiánya jelenti. Emlékeztetett arra, hogy a BNR a kormánytól függetlenül alakítja a monetáris politikát, de ez nem jelenti azt, hogy a jegybank szakemberei „elefántcsonttoronyban ülnek”. „Célunk úgy együttműködni a kormánnyal, hogy közben ne veszélyeztessük fő célkitűzésünket” – magyarázta.
Isărescu elmondta azt is, hogy a BNR becslése szerint az elkövetkező egy-másfél évben az infláció 2,5 százalék körül stabilizálódik. Megjegyezte,
„A Román Nemzeti Bank nem ellenzi a jövedelemnövekedést, ez a gazdasági növekedés célja, de ennek korrelálnia kell a termelékenység növekedésével, mert a különbség (...) vagy külkereskedelmi hiányban, vagy magasabb inflációban, vagy mindkettőben jelentkezik” – szögezte le a szakember.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
szóljon hozzá!