
Máskor januárban a hó és a fagy volt jellemző Gyergyószentmiklóson. Most ragyogó napsütés és sár van
Fotó: Gergely Imre
A szokatlanul hómentes tél miatt más évekhez képest jóval kevesebb munkája van a gyergyószentmiklósi közutak hóeltakarításával megbízott Vitalissima Kft.-nek. Ezért kevesebb jövedelemre is számíthat. Ez a működésüket ugyan nem veszélyezteti, de fejlesztésekre már nem futja.
2023. január 23., 14:122023. január 23., 14:12
Nem túlzás azt állítani, hogy emberemlékezet óta nem volt még olyan tél Gyergyószentmiklóson, hogy ne legyen szükség a hóeke munkájára. A korábban megszokott teleken már akár októbertől rendszeresen dolgozni kellett az utak hómentesítésén. Most azonban a havazás még mindig várat magára. Gyergyószentmiklóson mindössze az elmúlt szombatra virradóra volt némi havazás, de az sem jelentős mennyiségű, nem zavarta a forgalmat, délutánra pedig el is olvadt teljesen. Így az önkormányzat erre szakosodott cége, a Vitalissima ilyen jellegű munkájára nem volt szükség. Ez azonban azt is jelenti, hogy bevétele sem származhatott ebből.
A bevételkiesést nyilván megérzi a vállalat, de a nem jelenti azt, hogy a működésében gondok lennének emiatt – tudtuk meg György István cégvezetőtől.
– nyilatkozta György.
Ha hó nem is esik, feladatuk így is van, rendszeresen végzik a csúszásgátló kiszórását a gyergyószentmiklósi közutakon – tette hozzá.
Egyébként pozitívuma is van annak, hogy ezen a télen nem volt (még) havazás. A közművesítési munkálatok miatt az utak jelentős részét felásták, helyreállításuk nem történt meg, így ha a hóekét használnák több kár keletkezne belőle: tönkremehet a gép, ha megakad az úthibákban. Tehát ha a következő időszakban lenne havazás, akkor az ekét nem engednék le az aszfalt szintjéig, hanem csak a hóréteg tetejét tolnák el, hogy ha nem is teljesen, de valamennyire járhatóvá tegyék az utakat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás