Akikre lesújtott ’56 ítélete

– kezdte az igazgató. Hozzátette, a hatalom egy néma tüntetést vagy egy gyertyagyújtást is keményen megtorolt koncepciós perek által.

– mesélte az irodalomtörténész. A börtönévekre kitérve elmondta, többek között a szamosújvári és brăila-i intézeteket is megjárta. Megosztotta azt is, hogy mivel a család nem tudta éppen melyik intézetben tartják őt fogva, pénzösszegeket küldtek be neki és tudták, hogy ott van, ahonnan nem érkezett vissza a boríték. Dávid Gyulát az ominózus év november eleji, házsongárdi temetőben történt megemlékezés apropóján ítéltek el.

– elevenítette fel. Elmondta, éjszakákon keresztül hallgatták a rádiót, amire Nagy Imre november 4-i beszéde tette fel a pontot a szovjet betörés alkalmával.

– mutatott rá, kiemelve, hogy az éhség volt a legnehezebb a börtönévek alatt. A paratífusz miatt kórházba is került, ahol életében először kapott meleg takarót és olyan ágyat, ami csak az övé volt. „Mi is vállaltuk a forradalom eszméjét és dicsőségét. Büszkék vagyunk rá, hogy ötvenhatosok voltunk” – fejtette ki a Volt Poltikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének titkára.

– emlékezett vissza a helytörténész, akit szervezkedés és bujtogatás a Diákszövetségi Tanácsban, valamint terhelő vádpontként a szüleinek Csíkszentkirályra címzett levele alapján ítéltek öt év börtönre és kényszermunkára.

Egy csoportban magas állású, zsidó származású emberekkel is kerültem egy helyre. Azt suttogták, hogy pár napon belül jön a világvége. Három adag paszulylevest is átadtak nekem emiatt, öt év alatt egyszer laktam jól. Amikor mégsem történt meg a csoda, kérték volna vissza, de én csak annyit mondtam, hogy tőlem ne kérjék, én már a túlvilágon vagyok” – osztotta meg talán egyetlen kedves emlékét azokból az évekből.

– összegezte.

Dávid Gyula még annyit fűzött hozzá az elhangzottakhoz, hogy szerinte semmi sem drága a szabadságért.