Akik átestek a betegségen: nem szabad elbagatellizálni, mert létezik

– emlékezett vissza Melinda. Elsőként a vécépapír, a kézfertőtlenítő, illetve a tisztító- és fertőtlenítőszerek fogytak ki az üzletekből, de rövid időn belül ismét tele voltak a polcok. Ők maguk is feltöltötték az otthoni készleteiket tartós élelmiszerrel, de mint mondták, átlag alatt, ahhoz képest, hogy mások mennyi élelmiszert halmoztak fel.

Kiemelték, az emberek otthon ültek, az utakon nem lehetett senkit látni, mindenki betartotta az előírásokat, noha nem voltak ellenőrzések. „Az üzletekben, ha közel mentél valakihez, hátralépett, mindenki mindenkit kikerült,

és nem akarták átjátszani az előírásokat. Most is ugyanúgy fertőtlenítenek a boltokban, mint márciusban, mielőtt megfogsz egy bevásárlókosarat, lefertőtlenítik azt is és a kezedet is, a maszkot pedig mindenki rendesen felteszi” – mutatott rá a családfő.

„Mindenki, de mi nem”

Loránd, akinek építkezési cége van, és korábban több alkalmazottja is volt, szintén otthon maradt, egy alkalmazottja járt hozzá, a házuk emeletén készítettek egy fürdőszobát. „Úgy gondoltuk, hogy mindenki elkaphatja a vírust, de mi nem. Naponta hatvanszor kezet mostunk, kézfertőtlenítőt használtunk, nem jártunk ki,

Együtt ebédeltünk minden nap, a feleségem főzött neki is, hogy ne járjon ki. Aztán május közepén egy pénteki napon hívott telefonon, hogy nem jön, mert nem érzi jól magát” – elevenítette fel.

Azon a hétvégén egy másik házaspárt és két gyerekét látták vendégül egy kártyapartira, március óta ez volt az első olyan eset, amikor valakikkel összeültek. Addig, Chester megyében, ahol laknak, kb. ötezer fertőzöttet tartottak nyilván – a mintegy 525 ezer főből.

Lorándnál vasárnap este jelentkeztek az első tünetek, kicsit köhögött és hirtelen nagyon fáradt lett. Hétfőn olyan erőtlen volt, hogy fel sem akart kelni, délutántól már enyhe láza is volt. Aztán elkezdtek fájni a comb- és karizmai, nem erősen, de folyamatosan érezte, hogy valami nincs rendben.

A tünetekről

„Ekkor még vártuk a munkásom teszteredményét, és kedden hívott, hogy a négyből három gyereke, a felesége és az ő tesztje is pozitív. Ekkor végképp nyilvánvalóvá vált, hogy mi is elkaphattuk a koronavírust. Be volt tárazva a hűtőben két hónapra kaja, egyik ismerősünk pedig, aki egy pékségben dolgozik, minden nap felakasztott egy zacskóban kenyeret a kilincsünkre.

A maradék időt számítógép előtt töltöttem, és nem értettem azt, hogy miért beszélnek ugyanarról a dologról másképpen Erdélyben és másképpen ott. Egy idő után megfejtettem: ott nagyon sokan átestek ezen, és nagyon sok információt feltesznek a világhálóra, hogy ők hogyan estek át és mit csináltak. Ha valakit érdekel, heteken keresztül lehet olvasni ilyeneket. Sok szemszögből van megközelítve a téma, orvosok, szakemberek írnak, beszélnek videókban, ugyanakkor nagyon sok olyan ember, aki átélte. És így

A harmadik naptól fokozatosan eltűnt az ízlésem és a szaglásom, azt is tudtam, hogy a legveszélyesebb az lesz, ha tüdőgyulladás alakul ki, ezért jártunk ki sétálni, hiába voltunk fáradtak. A tévében

Ott sincs kapacitása a kórházaknak több ezer embert fogadni, ha bemész a sürgősségre és nincs légszomjad, hazaküldenek, nem adnak kórházi ágyat neked. Az más dolog, hogy milyen drága.

Tömött gyömbér-, méz- és citromkeveréket, cinket, C- és D-vitamint, bodzabogyó-kivonatot és illóolajakat használtunk.” Egyféle gyógyszert szedtek, a Paracetamolnak megfelelő Tylenolt, azt sem nagy dózisban. Lorándnak tíz napig szinte folyamatosan 37,5 és 38 Celsius-fok közötti láza volt, kivéve a tizedik napot, amikor 40 fokos lázzal küszködött. Nem volt étvágya sem, ezekben a napokban szinte semmit nem evett, csak vizet ivott.

„Amikor felébredtem a tizenegyedik napon, éreztem, hogy éhes vagyok, reggelizni kell. Körülbelül két-három nap múlva jött vissza az ízlelésem. Kellemetlen érzés, hogy nincs, de elkezdtem enni még azelőtt, mielőtt éreztem volna, hogy mit eszek.”

Testileg, lelkileg megviselte

Egy idős szomszédasszonyuk is, aki szintén ugyanazon a hétvégén járt náluk, elkapta tőlük, őt jobban megviselte a betegség, de túlélte. „Akikkel kártyáztunk, nem kapták el. Én hétfő reggel enyhe fejfájással keltem, majd fokozódott, éjjel hánytam. Levertnek, fáradtnak éreztem magam, de nem fájtak az izmaim. Amikor csak képes voltam, ettem, vitaminokat szedtem, olajakkal kentem magam, mindennel próbálkoztam, mert tudtam, hogy a lányunkra nem lesz, aki vigyázzon, ha mindketten kórházba kerülünk. Szerdán, csütörtökön és pénteken rosszul voltam, de ennyi volt” – magyarázta Melinda.

A házaspár ötéves kislánya, Noémi is elkapta. Neki két napig volt hőemelkedése, de végig jó kedve volt, evett rendesen, játszott, ahogy máskor is. „Mindhármunknak volt egy olyan tünetünk, hogy meg voltunk puffadva. Én sokkal hosszabb ideig nem éreztem az ízeket, mint Lóri, de én nem voltam nagybeteg, három nap után felkeltem és tudtam végezni az otthoni teendőket. Igaz, gyakran meg kellett pihenjek, ha valamit csináltam”– mesélte a családanya.

Megviselte a szervezetét

A család július közepén jött haza Erdélybe, amikor sárga zónából sárga zónába lehetett jönni, karanténkötelezettség nélkül. Előtte antitesttesztet készíttettek. „Van hivatalos dokumentumunk arról, hogy átestünk a víruson, és már nem vagyunk covidosok. Mivel három hétig fizikálisan nem csináltam semmit, sokat gyengültem, tíz kilót fogytam, ez megviselte a szervezetemet.

De kint nem köteleznek erre, ha megcsináltatod a tesztet és pozitív, akkor azt mondják, maradj otthon, nem ellenőriznek a hatóságok” – mesélte Loránd.

Itt és ott

Arra is kitért, hogy folyamatosan követték az itthoni eseményeket is, azt, hogy itt hogyan kezelik a helyzetet. „A legnagyobb különbség, hogy itt ha valakiről kiderült, hogy covidos, akkor kényszerítve lett dolgokra, és nem csak beteg volt, hanem egy kényszerített alanyként kezelték. Arra kötelezték, hogy kórházba menjen, és olyan gyógyszereket adtak, amelyekről nem tudták, mennyire hatásosak erre a vírusra, a beteg nem tudta, mit szed be. Minden ország másképp kezeli ezt. De

Ott is vannak, akik tagadják. Nekem az utolsó este ment fel a lázam nagyon, és épp aznap este felhívott az egyik barátom New Yorkból. Meséltem, hogy ez most már a tizedik napom, addig is rosszul voltam, de most nagyon rosszul vagyok, és ő erre azt mondta, hogy ez az egész átverés, tehát nincs vírus. Annyira felment a pumpám, hogy lecsaptam a telefont, mert mindezt én nem olvastam, hanem tíz napja feküdtem már akkor. És úgy érzem, hogy mi is megtettünk mindent annak érdekében, hogy ne kapjuk el. Nagyon sokan átesnek úgy, hogy észre sem veszik, hogy megfertőződtek. Mi betegek voltunk. Ez igenis létezik” – hangsúlyozta a családfő.