
Felcsíki legények egykoron. Férfias tartásuk titkát kutatják a maiak. Archív
Fotó: Sándor Csaba gyűjteménye
Nemhogy engedni, egyenesen küldeni kellene a fiúkat, legényeket, férfiakat és aggastyánokat az I. Erdélyi Legényes Találkozóra, melynek szervezői azt ígérik, hogy táncról és férfias hitelességről lesz ott szó, sőt gyakorlati ízelítő is. A fehérnépeket erre nem hívják, őket csak a gálára és táncházba várják.
2018. március 19., 14:392018. március 19., 14:39
2018. március 19., 14:462018. március 19., 14:46
„A tánc mindig arról szólt, ami a legfontosabb: a legény karján hordozza a leányt. A páros táncok lényege, hogy a férfi nem kiszolgáltatott és kiszolgál, hanem abban jár, hogy a hölgynek kellemes meglepetéseket szerezzen, és ezáltal abszolút pozitív életérzéseket hozzon. És ezt az egyszerű ember egyetemi végzettség nélkül meg tudta csinálni. Mert nagy volt a lelke” – nyilatkozta Sándor Csaba néptáncoktató. Páros tánchoz tehát nagylelkű férfi kell,
Az is olyan formában, hogy a tánc mellett férfiasságból is mintát kapnak a résztvevők hiteles emberek által. Az április 13–15. között sorra kerülő I. Erdélyi Legényes Találkozó helyszíne Csíkszenttamás, meghívottja pedig minden férfi, korhatár nélkül.
Szórakozási és fejlődési lehetőség – ezt ígéri a meghívóban Sándor Csaba szakmai felelős és András Loránd programkoordinátor. A rendezvény fővédnöke Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója. Lapcsaládunk kérdésére Bedő a következőképp fogalmazott.
„Nagyon örülök, hogy egyre többeknek válik világossá, a férfivá váláshoz erős belső egyéni szándék szükséges. A férfi felelősségvállalás megerősítése csakis a férfivá válás útján keresztül valósítható meg. A 21. században is! Mivel ma az élet a favágás, lópatkolás, a mindennapos nehéz fizikai munka és egyéb természetes kihívások által nem kényszeríti semmire a fiúkat, az ehhez szükséges belső erő megszerzése kizárólag tudatos, végiggondoltan tervezett úton érhető el ezt hitelesen megjelenítő és megkövetelő férfiak és a férfivá válni szándékozó fiúk egymásra hatása által. A misszióm arról szól, hogy felkeltsem a vágyat erre a munkára. Hogy egyre többen tapasztalják meg a felelősségvállalás, a férfivá válás felemelő hozadékát. Ezért külön öröm, ha a hagyományőrző közösségek is felismerik ennek jelentőségét. Amikor fiatal férfiak jönnek rá, hogy kezükbe kell venni az életük irányítását. Az Erdélyi Legényes Találkozó fiatal férfiak általi életre keltése ilyen kezdeményezés. Ezt minden tudásommal, erőmmel támogatom fővédnökként is.
A háromnapos rendezvény során lehetőség nyílik felcsíki legényes táncok tanulására – oktatók: Sándor Csaba Lajos, Udvari Róbert –, illetve a férfi szerepkörről és jellemről való elmélkedésre, ugyanis a szervezők szerint „ a 21. század egyik nagy változása, hogy a férfi szerep egyre inkább átalakul, aminek hatása nemcsak a családokban, kapcsolatokban, ezáltal a társadalom egészében, hanem a táncban is szemmel látható és érezhető”.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás