Sokszor csak a megfelelő időben történő beszélgetésre van szükségünk ahhoz, hogy az életünk gyökeresen megváltozzon.

Nem számított, ki honnan jött

Már az étterem ajtajában feltűnt a sok mosolygós önkéntes, akik nem arra voltak kíváncsiak, hogy van-e foglalásunk, honnan jöttünk, kik vagyunk, hanem csak kedvesen fogadva közölték, hogy bárhol helyet foglalhatunk. Így kerülhetett egy asztalhoz az üzletember és a kisnyugdíjas, az újságíró és a tanár, vagy a sikeres vállalkozó és a munkanélküli fiatal.

Talán csak Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője és kollégái ismertek mindenkit, hiszen ők küldték el valamennyi résztvevőnek a meghívót. Miután a szervezet vezetője köszöntötte a vendégeket, a mezőkölpényi Élővíz zenekar dalai nyitották meg a rendezvényt, akik közös éneklésre biztatták az ünneplőket.

– hangzott el a reformátusok jelmondata, amelyet az együttes buzdítására az egybegyűltek el is mutogattak, hogy még hangsúlyosabb legyen a lényeg. Sőt, Bethlen Gábor válaszát is beleszőtték: „senki, bizonyára senki.” A gyermeki lélek legtöbb vendégből elő is bújt, és lelkesen tárták karukat az ég felé. A zenekar műsorát követően Lőrincz János református esperes tartott áhítatot, és egy kolozsvári fúvóskvartett szimfonikus zenét játszott. A szervezet beszámolóját és a szeretetszolgálat adventi vendégségeinek elengedhetetlen mozzanatát, a tombolahúzást a Csendes éj közös eléneklése követte.

Akik ételre költenek a legtöbbet

A vacsora ingyen volt, és nem is akármilyen vacsorát tálaltak fel az étterem dolgozói!

A tizenöt lejes menü árát idén magánszemélyek vállalták fel, akik között üzletemberek és kisnyugdíjasok is voltak, ki-ki a maga pénztárcájához mérten támogatta egy vagy akár száz menüvel a szeretetvendégséget. Volt olyan asztaltársaság is, akik többen ismerték egymást, mert ugyanabból a lépcsőházból érkeztek. Az az idős hölgy is a szomszédaival érkezett, aki azt mesélte nekünk, még sosem volt ilyen rendezvényen, de örült a meghívónak. A legtöbbet az ételre költ ebben az időszakban, mint mondta, akárcsak Szabó Katalin és férje, Tibor, akik arról meséltek nekem, hogy kevés pénzből élnek, de ajándékozni mindig szoktak karácsonykor.

– mondta mosolyogva Katalin, férje, Tibor pedig tudta, miről beszél felesége, helyeslően bólogatott mellette.

– mesélte el szerényen az üzletember, aki úgy véli, a szeretet és a család melege a legfontosabb ilyenkor, az hogy hitben, szeretetben és békességben tudjanak együtt lenni. Kérdésemre, hogy mire költ ilyenkor a legtöbbet, azt válaszolta, sosem gondolkodott el ezen, de úgy érzi, adakozásra költ karácsony előtt a legtöbbet, aki nem csak üzletemberként, de magánszemélyként is jó szívvel segítette a szeretetvendégség megvalósítását.

A szeretetvendégség után kisnyugdíjas, munkanélküli és üzletember is haza ment, és ha nem is változtatta meg egyikük életét sem az adventi vacsora, de talán kicsit többek, kicsit békésebbek lettek mindannyian.