
Tanulás otthon. Fontos, hogy az autizmussal élő gyerekek az iskolai tevékenységeket otthon is folytassák
Fotó: AutHelp Egyesület
A különböző rendellenességekkel küzdők mindennapjait fokozottan megnehezíti a bezártság. Az autizmus csütörtöki világnapja alkalmából ablakokba kihelyezett, kék színű rajzokkal bárki kifejezheti együttérzését és támogatását az autizmussal élők irányába.
2020. április 02., 09:042020. április 02., 09:04
Április másodikát 2008-ban nyilvánította az autizmus világnapjává az ENSZ, hogy felhívják a figyelmet az ebben az állapotban élő személyekre. Ezen a napon rendszerint különböző figyelemfelkeltő programokat szerveznek, épületeket világítanak meg kék fénnyel, a koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt azonban ezek ebben az évben elmaradnak.
Nagyon fontos, hogy azokat a feladatokat, amelyeket az autizmussal élő gyerekek az iskolában korábban végeztek, lehetőség szerint otthon is folytassák – hívta fel a figyelmet az autizmussal élő gyerekek szülei által létrehozott csíkszeredai AutHelp Egyesület vezetője, Antal Ildikó, akinek fia által személyes tapasztalatai is vannak a témában. Mint mondta, mióta az egyesület József Attila Általános Iskolában működő Puzzle Oktatási Központjában felfüggesztették a tevékenységet, a tanárok interneten keresztül naponta küldenek tananyagot a szülőknek.
Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy ezek elvégzéséhez több olyan alapanyag szükséges, amelyek beszerzése nehézkes, de kreatív megoldásokkal pótolhatók. A nyomtatott ábrák és színes papír helyett például magazinokból lehet kivágni elemeket. „Nagyon nehéz bent tartani a gyerekeket, annak ellenére, hogy nem is vagyunk olyan hosszú ideje itthon, már történtek dühkitörések. A tömbházlakásokban még nehezebb ezt kivitelezni” – mutatott rá Antal Ildikó. Hozzátette,
Ehhez hozzátartozhatnak olyan hétköznapi dolgok is, mint a mosakodás vagy az öltözködés.
A napi rutin fontosságát Bőck Noémi, az oktatási központ gyógypedagógusa is megerősítette. Elmondása szerint az autista gyerekekre fokozottan jellemző, hogy ragaszkodnak a jól bevált „menetrendhez”, és a legtöbbjüknél problémákat okozhat, ha ebből kiszakítják őket. A korlátozások ráadásul hirtelen léptek életbe, ezért nem is volt idő felkészíteni a gyerekeket a változásra.
Így a szülőkre még nagyobb felelősség hárul, a pedagógusok partnerként tekintenek rájuk. Személyre szabott és változatos segédanyagokat küldenek számukra, hiszen ezek a gyerekek a legtöbbet játékon és tapasztalatszerzésen keresztül tudnak megtanulni. Ezért fontosak például a kézműves tevékenységek, amelyek ráadásul a szülő-gyerek kapcsolatot is erősítik, hiszen legtöbb esetben a gyermek a szülővel együtt készíti el ezeket a munkákat.
A szakember arra is kitért, hogy
Az is segítséget jelenthet továbbá, ha bevonják a gyerekeket a házimunkába, mivel nem csak önellátásuk fejlődik ezáltal, hanem hasznosnak is érzik magukat. Bőck Noémi zárásként azt is kiemelte, mivel a csütörtöki világnapon szabadtéri programokra nincs lehetőség, egy otthonról is kivitelezhető kezdeményezést hirdettek meg figyelemfelhívás céljából. Ennek lényege, hogy az érdeklődők az autizmus színének számító kék rajzokat készítsenek, és helyezzék ki az ablakaikba a nap folyamán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!