
Idén több székelyföldi településen is kigyulladnak az adventi fények az ablakokban
Fotó: Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete Facebook oldala
Magyarország több településén már évek óta népszerű az élő adventi kalendárium, amelynek lényege, hogy az adventi időszakban az adott településen minden este más és más ház utcára néző ablaka öltözik ünnepi díszbe úgy, hogy a megvilágított ablakon szerepel az aznapi dátum is. Az ünnepváró játékhoz csatlakoztak azóta Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből is. Idén többek között Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Székelykeresztúron is vadászhatunk adventi világító ablakokra.
2021. november 23., 15:322021. november 23., 15:32
2021. november 23., 17:162021. november 23., 17:16
A kezdeményezés 2016-ban indult el a magyarországi Solymáron, tavaly Csíkdelne utcáit borította ünnepi hangulatba az élő adventi kalendárium játéka, idén Csíkszereda is bekapcsolódik azoknak a településeknek a sorába, amelyeken
A csíkszeredai városháza akciójához hétfőig lehetett csatlakozni azoknak a családoknak, baráti társaságoknak, intézményeknek, munkaközösségeknek, amelyek vállalják, hogy az adventi időszakban egy adott napon díszbe öltöztetik az utcafrontra néző ablakukat úgy, hogy az adott nap száma is jól látható legyen.
„Amikor elérjük decembernek azt a napját, amelyiket nekik sorsoltuk, kigyulladnak a fények. A már bekapcsolódó ablakok díszei az adventi időszak végéig minden nap kigyúlnak.
– írták a városháza közösségi oldalán megjelent bejegyzésben. Azoknak sem kell szomorkodni, akiknek az ablaka nem szerepel a sorozatban, ők „ablakvadászok” lévén járhatják az utcákat december folyamán és fényképezhetik a megtalált, feldíszített ablakokat.
Idén Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala is csatlakozik az Élő Karácsonyváró Kalendárium mozgalomhoz, amelyre minden lelkes jelentkezőt szeretettel várnak – írják az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán. Jelentkezési határidő: november 24-e, szerda. Részvételi szándékot a 0760–687208-as telefonszámon lehet jelezni, ahol a jelentkezők felkerülnek egy listára, és közösen választják ki, hogy melyik nap fognak felgyúlni az ünnepi fények az adott ablakban.
Marosvásárhely sem marad le idén az ünnepváró hangulatról. A Kulcs Szociálpedagógus Egyesület szervezésében zajlik a Világító ablakok – adventi kalendárium esemény a Maros menti városban, és nemcsak családok, hanem kisebb vállalkozások is bekapcsolódhatnak. A Kossuth utcai Kulcslyuk könyvesbolt ablakában gyullad fel majd az első fény – tudtuk meg Vargancsik Iringótól, a Kulcs Szociálpedagógus Egyesület elnökétől.
Ilyen feladat lesz például az, hogy hívjunk fel egy régi ismerőst, akivel rég nem beszéltünk, vagy a családban készítsünk olyan vacsorát, amelyből mindenki kiveszi a részét – fogalmazott a szervező. A végén lesz egy tombolasorsolás is azok között, akik legalább nyolc feladványt teljesítettek. A felhívást a Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete Facebook-oldalán találják meg az érdeklődők, és ott lesz majd megosztva az esemény is, ahová fel lehet tölteni a teljesített feladványokat.
„Van már néhány jelentkező ablakdíszítőnek, de még lehet jelentkezni november 24-éig. Még egy magyarországi is jelentkezett, aki lehet, nem figyelte, hogy Marosvásárhelyen zajlik ez – őt lehet, nem tudjuk bevenni –, sőt a környező falvakból is, ezért majd ha kigyűl a jelentkezők listája, el kell gondolkodnunk azon, hogy őket bevesszük-e hivatalos ablakdíszítőknek. Ha több jelentkező lesz, akkor több ablak is lehet ugyanazzal a számmal” – részletezte Vargancsik Iringó. Az utolsó alkalommal karácsony előtt pedig kiküldenek három karácsonyi éneket, és találkozásra hívják a résztvevőket a várban, ahol közösen eléneklik az énekeket, ott húzzák ki a tombolát, és ott adják át a nyereményt is.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
1 hozzászólás