
Két-három nappal a sütés előtt már be kell pácolni a kacsát
Fotó: Fülöp Attila
Számos zöldséget és többféle fűszert vásárolt ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, hiszen méltó köretet akart készíteni az egyben megsütött kacsa mellé. Az ínycsiklandó és kiadósnak számító étel elkészítését akkor ajánlja, ha a család minden tagja az asztalhoz ül, hiszen ez frissen fogyasztva a legjobb.
2021. május 19., 10:542021. május 19., 10:54
Munkásabb, időigényesebb kihívást állít ezúttal olvasóink elé Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, aki a fűszerek, a zöldségek és a kacsahús összhangját teremtette meg, illetve tálalta fel a kamerák előtt. Mint mondta, az alapanyagok mindegyike könnyedén beszerezhető a nagyobb üzletekben, így bárki követheti a példáját.
„A több munka jobb eredménnyel is jár, így mindenkit csak bátorítani tudok a bemutatott recept követésére. A családtagjaink mosolya ugyanis biztosan kárpótol a fáradozásainkért” – fogalmazott.
Többnyire csak a kacsa mellehúsát, illetve a combját fogyasztják vidékünkön, mégis érdemes egyben is kisütni a szárnyast, hiszen annak az íze utánozhatatlan, ráadásul minden porcikáját megkóstolhatjuk – jelentette ki a séf.
Sörben pároljuk a szárnyast
Fotó: Fülöp Attila
Vásároljunk egy 1,5–2 kilogrammos kacsát, amit két-három nappal az elkészítése előtt kell bepácolni kívül sóval, borssal, olívaolajjal – esetleg kevés gulyáskrémmel – és némi fokhagymapráddal, hiszen a hús így veszi át a legjobban az ízeket. A belső részekre csak durva sót tegyünk. Persze tároljuk fedett edényben, a hűtőben a szárnyast.
Az ebéd napján helyezzük teflon bevonatú edénybe – a mellehúsával felfelé –, hiszen abban egyenletesen tud majd sülni. Szeleteljünk mellé almát, citromot, narancsot, zellert, valamint sárgarépát. Ezután öntsünk az ételre egy deciliter olívaolajat, fél liter sört és két deciliter vizet, hogy ebben párolódhasson a későbbiekben.
Saját fűszerkeverékével ízesítette Karácsony a zöldségeket
Fotó: Fülöp Attila
A hús mell részét érdemes letakarni szeletekre vágott füstölt szalonnával, hiszen ez nem csak finom, de így nem fog ráragadni a kacsára az alufólia, amellyel le kell takarjuk. Ezután behelyezhetjük az edényt a 180 Celsius-fokosra hevített sütőbe, ahol átlagosan negyvenöt percet kell párolódjon. A lényeg, hogy addig hagyjuk készülni, amíg omlóssá válik a hús, már-már csúszik le a csontokról – tanácsolta a szakember.
Amint ez megtörtént, locsoljuk rá a kacsára az edény alján lévő szaftot, majd tegyük vissza ismét a sütőbe – most már alufólia nélkül –, aminek hőfokát 160 Celsius-fokra húztuk vissza. Nagyjából tizenöt-húsz percre van szükség, amíg megpirul a szárnyas bőre és már tálalhatjuk is.
Az egyben sült kacsa íze pótolhatatlan
Fotó: Fülöp Attila
Köretként sárga és zöld cukkinit, padlizsánt, lilahagymát, lyoni hagymát, gombát, cherryparadicsomot, körtét és többféle pritaminpaprikát aprított fel nagyobb darabokra Karácsony. Ezeket egy wokba helyezte, és elindította a gáztűzhelyt, majd olíva- és citromolajat, worchester szószt, valamint barna cukrot adagolt. Amikor utóbbi karamellizálódni kezdett, ekkor ízesítette a hozzávalókat saját fűszerkeverékével, amelyet darált- és szemes köményből, kurkumából, chiliből, sáfrányból, curryből, valamint sóból és borsból állított össze.
Szeletelt almával, kaporral és csípős paprikával díszített Karácsony tálaláskor
Fotó: Fülöp Attila
„Nagy tömb zöldségről van szó, így kevergetés közben kétszer-háromszor is érdemes fűszerezni, hogy az ízek jól átjárják az ételt” – magyarázta a szakember. Érdemes még apróra vágott csípős paprikát, valamint fokhagymát is hozzáadni ezután a zöldségekhez. Tíz-tizenöt perc alatt el is készült a köret, amelynek alapanyagai roppanósak maradtak. Tálaláskor még némi citrom-, illetve narancslevet is szorított a wok tartalmára a séf.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!