Évek óta a legidősebbként tartják számon a Nagysolymosban született asszonyt, akinek a férje kisgalambfalvi volt, és házasságkötésük után került a faluba. Az ura tevékeny ember volt, ácsként dolgozott Medgyesen majd Betfalvára járt, a házat is ő építette.

Noha pilinkézett a hó, az udvaron, a születésnapos Márta néni jelenlétében hangzottak el a gyermekdalok, a köszöntővers és a kórusművek.

Életrevalósága szájról szájra jár

Szinte minden jelenlévőnek volt egy Márta nénihez kötődő története. „Az ősszel még vágta a kórót a kertben – mesélte egyikük. Hozzátette:

A frissen szántott földet szemlélve egy másik rokon hozzáfűzte: mindig nagyon korán szokott veteményezni Márta néni. Idén februárban, az enyhe időben arról beszélgettek, akár lehetne is kezdeni a munkát. „A salátát elvethetné – biztatta tréfából a fiatalasszony. – Már el van vetve! – summázta Márta néni. Ősszel pedig meghagyta övéinek, tegyenek fel a padlásra kukoricát, hogy legyen magnak tavaszra.

Visszaemlékeztem bő öt évvel ezelőtti látogatásomra, amikor a falu legidősebbjeként látogattam meg Márta nénit. Akkor halk kopogásunkra határozott, de kedves hangon hívogatott. Hallása azóta sem romlott.

Meglepődtünk, hogy 2000-ben adták ki. Töretlen életkedvéről vallott a szent könyv: nyolcvan éves korában új Szentírás olvasásába fogott, és az elmúlt húsz évben nem díszként tartotta. A századik születésnapjára egy vadonatúj Bibliát kapott a gyülekezettől, nagyobb betűset, hogy ha a későbbiekben romlik a látása, ezen ne múljék a napi olvasmányélmény.

Visszatekintő

„Föld, vagyon, birtok elég volt, pénz nem” – emlékezett vissza, és egy olyan életformát elevenített fel, amelyiknek ma már kevés tanúját szólaltathatjuk meg. Két évig Segesváron, majd Brassóban szolgált. „Olyan népek között, hogy nem is tudom soha elfelejteni. Egy vasárnap se mentem a cselédsétatérre.” Munkaadói lányát tanította magyarul. Kirándulni is magukkal vitték. „Nagyon jó emberek voltak.” A „kicsi magyar világ” miatt ment haza Brassóból Nagysolymosba. Egy darabig még követte a kitelepített, egykori gazdái sorsát, segítette is őket. Fájlalja, hogy nyomukat veszítette egykor – „akkor pedig már tudtam volna táplálni is őket” – merengett el még öt évvel ezelőtt is az emléken.

Az együtt, szűkebb családi körben töltött születésnapon harmincan voltak, mesélte egyik unokája.

Márta néni a helyi napköziben hét évig főzött. Mi láthattuk az óvodásokkal készült csoportképet is, ma már hatvan felé járnak a valahai védencei. Ám arra pontosan emlékszik, hogy a helyi napköziben évjáratonként negyven gyermek ült asztalhoz – a születésnapján is felemlegette azt az időt.

Hit és munkaszeretet

Rátoni Botond református lelkipásztor kérdésünkre elmondta: ragaszkodtak a gyülekezeti születésnap megtartásához. Az a gondolat vezérelte az ünnepély megszervezésében, hogy csak az tud foglalkozni a felnövekvőben lévő generációval, aki megbecsüli az előtte járókat. A köszöntésen a lelkipásztor kiemelte, hogy

„Rengeteget dolgoztam, hála a Jóistennek” – visszahangzik benne az első találkozásunkkor mosolyogva summázott élete. És az is, hogy szerette a helyi munkát, a kollektív-bélit is. A szomszédokkal, és mindenkivel jóban van.

A vallásórás gyermekek karácsonyi dalokkal, a gyülekezet kórusa Nemes Annamária vezényletével köszöntő kórusművek éneklésével nyújtott élmény-ajándékot Márta néninek. Az ünnepelt köszönetképpen azt kívánta: