
Toók Emese minden erejével azon van, hogy leküzdje a rákot
Fotó: Toók Emese személyes archívuma
Hallgatás helyett kérdezzünk, elfordulás helyett nézzünk szembe vele – erre buzdít Toók Emese, aki úgy döntött, felveszi a harcot a rákbetegséggel szemben, tapasztalatait pedig sorstársai javára fordítja. Előbb azonban neki van szüksége segítségre.
2026. február 17., 09:582026. február 17., 09:58
Azt gondoljuk, velünk nem történhet meg, mi nem lehetünk betegek, pedig erre nincs biztosíték. A rák kortól, nemtől, életmódtól függetlenül jelentkezhet, és gyakran csak akkor vesszük észre, amikor már nagy a baj.
Toók Emese rendszeresen járt rutinvizsgálatokra, és az önvizsgálatot sem hanyagolta el, ennek köszönhető, hogy azt a csomót, amiről később kiderült, hogy rosszindulatú daganat, még időben sikerült azonosítani.
Ez az út azonban hosszú, lelkileg és testileg megterhelő, ugyanakkor rendkívül költséges.
Toók Emese Csíkszeredában nőtt fel, de ma már az erdővidéki Nagyajta jelenti számára az otthont. Férjével három gyermek büszke szülei: két fiúé, akik jelenleg Csíkszeredában tanulnak, és egy hatodik osztályos kislányé, aki abba a nagyajtai iskolába jár, ahol az édesanya iskolatitkárként dolgozott.
Munkahelyéről hónapokkal azután ment el betegszabadságra, hogy
2025. október végétől januárig várt arra, hogy kimondják: a daganat, amit talált a mellében, rosszindulatú. A pontos diagnózist csak nemrég, februárban kapta meg, amikor
„Ez egy agresszív típusú mellrákfajta, ami viszonylag jól reagál a kemoterápiás kezelésekre. Az onkológusom szerint minden esély megvan arra, hogy a tumor még műtét előtt összezsugorodjon, vagy akár teljesen felszívódjon” – magyarázta.
A kemoterápiás kezelés első fázisában kéthetente kell elutazni Kolozsvárra, amit egy második fázis is követ, a daganateltávolításra pedig csak azután kerül sor.
A daganat eltávolítása után utókezelés és állandó ellenőrzés vár rá.
Az onkológiai kezelés hosszú lejáratú, akár egy évig is elhúzódhat, és ha ezen túl lesz, ötéves felülvizsgálati idő jön. Ha ez letelik, és mindent rendben találnak nála az orvosok, teljes életet élhet. Most azonban sok testi és lelki megpróbáltatás következik: a kezelések mellékhatásainak, a közelgő műtétnek, az utazások terhének átvészelése, és annak az elfogadása, hogy
Minden erejével azon van, hogy pozitívan álljon hozzá a betegséghez, mert közben zajlik az élet: a nagyobbik fiú egyetemet végez, a kisebbik érettségi előtt áll, és a kislányuknak továbbra is figyelemre, gondoskodásra van szüksége. A család hétköznapjaiból – noha elkerülhetetlenül változnak – az édesanya nem szeretne kimaradni. Tervei között szerepel többek között, hogy az érettségi időszakában támogatást nyújt a fiának.
Az édesanya betegsége miatt egy ideig biztosan nem dolgozhat, az ötfős család fenntartása ezért a jövőben az állatorvosként dolgozó férjre hárul. A rengeteg vizsgálat, a kezelés, az utazás és alkalmanként a szállás költsége meghaladja a család bevételeit. Aki segítené Toók Emese gyógyulását, az alábbi számlaszámra utalhat:
IBAN: RO62INGB0000999915537255
Titular cont: Emese Took
Banca: INGB CENTRALA
Moneda: RON
Cod SWIFT/BIC: INGBROBU
A csomót október végén fedezte fel, ám közel négy hónap telt el, mire kézhez kapta a végleges diagnózist. Meggyőződése, hogy megfelelő tanácsok és anyagi háttér nélkül ez az időszak jóval hosszabbra nyúlhatott volna. Ezt jól mutatja, hogy
Hosszas telefonálgatás után végül egy brassói klinikán kapott időpontot. Noha a vizsgálatért utaznia és fizetnie kellett, az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb eredményt kapjon.
Tapasztalata szerint a betegek az elején szinte teljesen magukra maradnak a diagnózissal, az információhiány miatt nem tudják, mi legyen a következő lépés. Pedig ilyenkor nem szabad halogatni, várni – hangsúlyozta Toók Emese –, mert
Ezért is volt számára hatalmas segítség a közösség: a családja, a falubeliek, a régi ismerősök és osztálytársak.
Különösen fontos volt az útmutatás azoktól, akik már leküzdötték az alattomos betegséget. Tőlük kaphatta meg azokat az információkat, amelyekkel előrébb léphetett, és megtalálhatta azokat az orvosokat, akik végigkísérik az úton.
Éppen ezért mindenkit arra biztat, keresse fel őt, ha bármi kérdésük van.
Ugyanakkor szeretné, ha az ő története tanulság lenne mindenki számára. Úgy véli, sokan nem értik meg, hogy a szűrések életmentők lehetnek. Pedig köztudott, hogy a rák nagyon jó eredményekkel kezelhető a korai fázisban.
„Sokszor nem is gondolunk arra, hogy velünk is megtörténhet. A rákot nem érezzük, nem könnyű észrevenni, sokszor csak akkor derül ki, amikor már fáj, és nagy a baj.
– nyomatékosítja az édesanya, aki őszintén bízik a felépülésben.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!